RETRO RÁDIÓ

Sokkot kapott az ország, emberek százezreit bántalmazták bentlakásos otthonokban





Emberek, gyerekek, fiatal és kiszolgáltatott felnőttek százezreit bántalmazták az elmúlt évtizedekben Új-Zéland bentlakásos otthonaiban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.16.
borzalmas adatok

A gyermekbántalmazás feltárására létrehozott bizottság által összeállított dokumentum arra derített fényt, hogy az 1950 és 2019 között állami és egyházi fenntartású otthonokban élő 655 ezer ember mintegy negyven százalékát, 253 ezer embert ért bántalmazás. A jelentésből az is kiderül, hogy hatszor annyian fordultak meg ezekben az intézményekben, mint amennyit a kormányzat eddig becsült.

A dokumentum kiemeli, hogy még magasabb lenne a szám, ha az elhanyagolásos bántalmazás is kutatható lett volna, de erről egyáltalán nincsenek adatok a szigetországban.

Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő 2018-ban jelentette be a vizsgáló bizottság felállítását, arra hivatkozva, hogy az országnak szembe kell néznie történelme „sötét fejezetével”, majd a vizsgálatot az egyházi intézményekre is kiterjesztették. Az egyházi intézményekben a vizsgált időszakban 21 és 42 százalék között mozgott annak esélye, hogy a bekerülők bántalmazás áldozatává váltak.

Az állam gondozásába kerülő gyerekeket meg kellene óvni a visszaélésektől, de ehelyett ennek szöges ellentéte a valóság” - fogalmazott Chris Hipkins szociális miniszter a jelentés bemutatását követően.

Keith Wiffin, az egyik áldozat a New Zealand Herald című lapnak azt mondta, hogy ép ésszel szinte felfoghatatlan, hogy mekkora számról van szó, miközben az ország lakossága ebben az időszakban alig volt több 3 milliónál. „Sokkot kaptam, és szerintem az egész ország is sokkot fog kapni ettől” - mondta Wiffin.

A bántalmazás különösen súlyosan érintette az őslakos, maori közösséget

A bántalmazott gyerekek 81 százaléka maori volt, és ők teszik ki a gondozásba vett gyerekek 69 százalékát. Tavaly maorik ezrei tiltakoztak Új-Zélandon az ellen, hogy a veszélyeztetettnek ítélt gyerekeket egyszerűen kiszakítják családjukból, és állami gondozásba helyezik. Ez a politika a maorik szerint rasszista és a gyarmatosítás idejét idézi.





Ezeket olvastad már?
Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás