RETRO RÁDIÓ

Az orvosok sem értik, rejtélyes fertőzés ütötte fel a fejét





Egy korábban ismeretlen parazita okozott először fáradtságot, majd fájdalmakat egy férfinek. A legrosszabb csak ezután jött.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.13.
féreg

A kutatók most számoltak be arról, hogy tavaly egy parazita féreg fertőzött meg egy 23 éves vietnámi férfit. Az eset azért is különös, mert a beteg nem járt olyan helyen, ahol fellelhetők lennének az élősködő emberre veszélyes rokonai.

(Fotó: Shutterstock)

A páciens eleinte fáradékony és étvágytalan volt, majd izomfájdalmakra kezdett panaszkodni. Ezután tályogok tűntek fel a testén, végtagjai bőre alatt pedig öt darab, 30–60 centis féreg jelent meg. A tünetekre parazita elleni kezelést kapott, az élősködőket pedig eltávolították testéből – írja az iflscience.com. Az is kiderült, hogy szervezetében egy új fajt találtak. A parazita olyan Dracunculus fajokkal áll rokonságban, amelyek eddig jellemzően hüllőket támadnak meg. Azt nem tudni, hogy a férfi hogyan lett fertőzött, korábban ilyenre még nem volt példa. Valószínűleg a történtek nem jelentenek komoly fenyegetést, ritkaságról lehet szó, de a szakemberek további vizsgálatokra készülnek.





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás