RETRO RÁDIÓ

Vesztegzár Újdelhiben! A főváros kórházai máris ágy- és oxigénhiánnyal küzdenek





Egyhetes vesztegzár lép életbe hétfő este India fővárosában, Újdelhiben, a hatóságok a lezárástól a koronavírus-járvány lassítását, valamint az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhek mérséklését remélik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.19.
járvány

Ha most nem rendelünk el karantént, sokkal nagyobb bajba kerülünk. Nem engedhetjük meg, hogy Újdelhi olyan helyzetbe kerüljön, amelyben a betegek a kórházi folyosókon várakoznak, mások pedig az út szélén halnak meg” - mondta Arvind Kedzsrival, a fővárosi térség miniszterelnöke. Hozzátette: a 20 milliós főváros kórházai máris ágy- és oxigénhiánnyal küzdenek, valamint hiány van több, a vírus kezelésére használt gyógyszerből is.

Kedzsrival szerint lehet, hogy a korlátozások nem vetnek véget a járványnak, de lassíthatják a vírus terjedését. A rendelkezések értelmében csak alapos indokkal lehet majd utazni, bezárnak a boltok, mozik, bevásárlóközpontok, éttermek, edzőtermek, szépségszalonok és a kormányhivatalok is.

Szigorú szabályok vannak érvényben

Az esküvői rendezvényeken legfeljebb 50, a temetéseken maximum 20 ember vehet részt, a sportmérkőzéseket pedig zárt kapuk mögött rendezik meg.

Hasonló rendelkezéseket korábban már bevezettek a fertőzés egyik gócának számító nyugat-indiai Mahárástra államban és a déli Tamilnáduban is.

Az Egyesült Államok után a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet Indiában jegyezték fel, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint az 1,3 milliárdos országban 14 788 109 fertőzöttet és 177 150 halálos áldozatot regisztráltak. A kormány szerint a fertőzöttek számának drasztikus növekedése a fizikai távolságtartás hiányának tudható be.

Az egészségügyi minisztérium hétfői bejelentése szerint az igazolt fertőzöttek napi növekménye ismét rekordot döntött: 273 810 új esetet jelentettek az elmúlt 24 órából, közülük 25 ezret Újdelhiből.

Indiában eddig több mint 123 millió adag, koronavírus elleni vakcinát adtak be, ebből 1,2 milliót az elmúlt 24 órában, ugyanakkor több indiai államban is oltóanyaghiányra panaszkodnak.

Narendra Modi indiai kormányfő vasárnap elindította azt a négynapos „oltási fesztivált”, amelynek célja, hogy minél többen fölvegyék a koronavírus elleni oltást.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás