RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mikor érheti el a csúcsot a negyedik hullám





Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.26.
járvány

Szlávik János elmondta, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással - 80-90 százalékban - meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását - tette hozzá.

Szlávik: folyamatosan nő a kórházban lévők száma Fotó : Markovics Gábor/Metropol

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta, „egészen biztos, hogy valamit tenni kell”. Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.





Ezeket olvastad már?
A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás