RETRO RÁDIÓ

Lebukott az önrabló nő, aki hat évig átverte a nyomozókat





Egy kétgyermekes, csinos amerikai nőt Sherri Papinit hat évvel ezelőtt elrabolták. Éppen kocogott, amikor utoljára látták őt egy parkolóban a kaliforniai Reddingben 2016. november 2-án.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.05.
Álrablás

Végül 22 nappal később, az otthonától 150 mérföldre az út szélén autósok találtak rá élve, de összekötözve. A nő le volt soványodva, a derekánál egy lánc kötötte össze, amelyet cipzárral a bal csuklójához kötöttek. Testét horzsolások borították, hoszú szőke haját leborotválták és az orra el volt törve.

Azt állította az őt kihallgató nyomozóknak, hogy két spanyol nő fegyverrel rabolta el, és még segített is az FBI-nak, hogy az elkövető párosról fantomkép készülhessen. Az ügy azonban elakadt, a rendőrség nemigen tudott a spanyol női páros nyomára bukkanni. Mivel nem találták az elkövetőket, így nem is tudtak senkit sem megvádolni, sem letartóztatni az ügyben. De ami ennél is nehezebben működött, nemigen tudták kideríteni, vajon mi lehetett az emberrablás indítéka.

Nem olyan régen derült ki, hogy az egész rablás sztori csak kitaláció volt, időközben a nő 30 ezer dollárt szerzett hamis meséjével az állam áldozatokat kárpótló bizottságától. Utólag úgy tűnik így volt a legegyszerűbb némi pénzt szerezni. A rendőrség most DNS-tesztek segítségével bebizonyította, hogy Sherri Papini végig egy barátjánál rejtőzött, aki egyébként kihallgatáskor be is ismerte a csalást.

A nőt a rendőrség azonnal őrizetbe is vette. Ám, hogy még „amerikaibb” legyen a történet, a család közleményt adott ki, amelyben sérelmezték a nő letartóztatásának körülményeit: a rendőrség ugyanis két kiskorú gyermeke előtt vette őrizetbe Sharrit. Még azt is sérelmezték, hogy a rendőrség a nyomozás idején össze akarta ugrasztani Sharrit és a férjével Keith-el, akivel egyébként 2009-ben házasodtak össze.

Hogy a történet még pikánsabb legyen vagy inkább gyomorforgató, most derült ki, hogy a „jóbarát”, akinél a nő elrejtőzött, nem más volt, mint előző élettársa. Az ügy egyébként annakidején országos figyelmet kapott. Úgy tűnik mindez, csalással és a megrendezett emberrablással jónéhány évet fogni érni a börtönben. A kérdés csupán az, vajon megérte-e?





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás