A világ másik felén már javában zajlik a koronavírus elleni tömeges oltás, ami a legtöbb országban hasonló menetrendet követ: először a frontvonalban harcolók és a veszélyeztetett korcsoport tagjai kaphatják meg a vakcinát, majd mindenki más. Sokan vannak azonban, akik nem szeretnék kivárni a sorukat, rövidített útvonalon kívánnak hozzájutni a koronavírus elleni készítmények valamelyikéhez. Ez persze esetenként nagyon sok pénzbe kerül, akár több millió forintba. A világ leggazdagabbjainak körében máris beindult a vakcinaturizmus – számol be a Ripost 7.

Vakcina, mint a turizmus hajtómotorja

Szakértők szerint a koronavírus elleni vakcina még a legfejlettebb országokban is hiánycikk lesz a nyár végéig, ezért az oltásra vágyó szuper gazdagok trükkös módszerekhez folyamodnak, hogy idő előtt megkaphassák a védőoltást. Például olyan helyre utaznak, ahol relatív vakcinabőség van, és jó pénzért bármit el lehet intézni. Tyler Cowen, a Bloomberg News elemzője úgy fogalmazott, hogy 2021 a vakcinaturizmus éve lesz, és az amerikai üzletemberek hamarosan fontolóra vehetik majd, hogy egy dubaji üzleti út, esetleg üdülés keretében beoltassák-e magukat a Covid ellen…

Ha szeretnéd elolvasni a teljes cikket, akkor azt megteheted a kedden megjelenő Ripost 7 című hetilapban. Keresd az újságárusító helyeken!