RETRO RÁDIÓ

Hatalmas lángokkal ég, és beomlott egy üzemcsarnok teteje Sopronban, a katasztrófavédelem is kivonult





Kigyulladt egy kétezer négyzetméter alapterületű, főként raktározásra használt üzemcsarnok tetőszerkezete szerda délután Sopronban. A tűz miatt az egyszintes építmény teteje beomlott, jelenleg az egész csarnok ég - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.24.
tűz

Az Ágfalvi úton lévő csarnokban feltehetően autóiparhoz és gyógyszeriparhoz használt anyagokat tárolnak.

A tűzben senki sem sérült meg - tette hozzá.

A tűz oltásához három megye hét településének tűzoltóit riasztották: Győr-Moson-Sopron megyéből a soproni, a csornai, a lébényi és a győri egységeket, Vas megyéből sárvári és szombathelyi tűzoltókat, Veszprém megyéből pedig a pápai tűzoltókat.

A katasztrófavédelmi mobillaborral vizsgálják, hogy a tűz miatt került-e káros anyag a levegőbe. A nagy füst miatt azonban a közeli lakóparkban élőket, negyven ház mintegy száz lakóját arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat és ne szellőztessenek a munkálatok végéig.

Az oltás idejére az Ágfalvi út érintett szakaszát lezárták.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás