
Teljes döbbenet: beleszeretett az AI barátnőjébe, de ez még nem minden
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Az elsődleges vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozhatta a múlt péntek éjszakai metróbalesetet – közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
A január 21-i éjszakai metróbaleset körülményeit nemcsak az illetékes hatóságok, hanem a BKV szakemberei is azonnal vizsgálni kezdték – jelezte a vállalat.
„A BKV elsődleges vizsgálata megállapította, hogy a Kőbánya-Kispest állomás kihúzójában az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el. Ráadásul a szerelvényen a vonat indítását, mozgását, sebességét folyamatosan felügyelő rendszer is ki lett kapcsolva. Adataink szerint minden egyéb biztonsági rendszer (például az autóstop) működött” – tudatták.
Ennek alapján nagyon valószínűnek nevezték, hogy emberi mulasztás okozhatta a balesetet.
Hozzátették, a vizsgálatok tovább folytatódnak, hiszen teljeskörűen, valamennyi körülményt és adatot figyelembe kell venni.
Közölték azt is, hogy az esemény a metrófelújítási munkálatokat nem befolyásolja, viszont a helyreállítási munkák befejezéséig a Határ út és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.
A BKV múlt szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a 3-as vonal Kőbánya-Kispest úgynevezett kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt. Egy harmadik szerelvény bent ragadt az említett területen.
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.