RETRO RÁDIÓ

Fordulat Szilágyi István fiának ügyében, nem szabadulhat a férfi





Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.14.
Lópici Gáspár

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményében emlékeztetett: a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

Bizonyítottság esetén „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntette is megállapítható, és akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - hangsúlyozták.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a férfi letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal, és az indítványnak a bíróság helyt adott.

A gyanúsított pszichiátriai, rendszeres gyógyszeres kezelésben részesül, személyi körülményei rendezetlenek. A terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú. „Mindezen körülményeket együtt értékelve a gyanúsított személyiségjegyeiből fakadó társadalomra veszélyességével, a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságával alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne” - fogalmaztak.

Kitértek arra is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, és más ügyben is folyik ellene büntetőeljárás. A gyilkosságot a - szintén az édesapja ellen elkövetett - súlyos testi sértés bűntette miatt kiszabott, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. A rendelkezésre álló iratok, valamint az igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény alapján a gyanúsított életvitelében bűnismétlésre hajlamosító körülmények is felmerültek. Minderre figyelemmel a bíróság szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul közeli és reális feltételezés.

A Budai Központi Kerületi Bíróság emiatt március 15-éig meghosszabbította az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

A végzés végleges - olvasható a törvényszéki közleményben.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás