RETRO RÁDIÓ

Megkapta az engedélyt a Pfizer-vakcina, elindult a 12-15 évesek oltás az Egyesült Államokban





Azonnal megkezdhetik a 12-15 év közötti gyerekek oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával az Egyesült Államokban, miután szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) is megadta az engedélyt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.13.
védekezés

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) hétfőn engedélyezte az oltások beadását az érintett korcsoport számára, amely eddig csak a 16 éven felüliek számára volt elérhető. A serdülők esetében is kétdózisú az oltás, amelyeket három hét különbséggel kapnak meg, csakúgy, mint a felnőttek.

A bonyolult hűtési és tárolási követelmények miatt a hatóságok azt várják, hogy a serdülők kezdetben a gyógyszertárakban és más, már működő oltópontokon kapják meg a vakcinát. A gyermekorvosi rendelők valószínűleg akkor kapcsolódnak be a folyamatba, ha sikerült kidolgozni az ehhez szükséges logisztikai stratégiát.

Megkapta az engedélyt a Pfizer-vakcina, elindult a 12-15 évesek oltás az Egyesült Államokban (Fotó: shutterstock/illusztráció)

Miután a CDC igazgatója, Rochelle Walensky aláírta az engedélyt, az oltások várhatóan a legtöbb államban csütörtökön megkezdődnek. Vannak azonban olyan államok - például Pennsylvania, Maine és Georgia -, ahol az FDA hétfői döntése után már megkezdték a gyerekek oltását. Ezt megtehették, ugyanis miután az FDA megállapította, hogy a vakcina biztonságos és hatékony az érintett korosztály számára, az államok egészségügyi ügynökségei szabadon dönthettek arról, hogy megkezdik-e az oltást.

Nagy lépés ez az országnak

Szakemberek szerint a mostani döntés nagy lépést jelenthet az ország immunitásának növelése felé, ugyanis az Egyesült Államokban 17 millió 12 és 15 év közötti gyerek él. Ez pedig a lakosság 5,3 százalékát, a 16 évesnél fiatalabb népesség csaknem 27 százalékát jelenti.

A Kaiser Family Foundation nevű amerikai non-profit szervezet által nemrégiben végzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a szülők mindössze harmada szeretné beoltatni a gyerekekét, és általában azok a szülők adatnák be a koronavírus elleni vakcinát a gyerekeiknek, akik maguk is elfogadták az oltást.

A felmérés szerint a 12-15 éves gyerekeket nevelő szülők mindössze 30 százaléka mondta azt, hogy azonnal beoltatja gyermekét, 26 százalékuk megvárná az első tapasztalatokat, 18 százalék csak akkor oltatná be gyermekét, ha az iskola megköveteli, 23 százalék pedig teljesen elzárkózott a lehetőségtől.

Keddi szenátusi meghallgatása során Walensky azt mondta: arra biztatná a gyerekeket, hogy beszéljenek szüleikkel. „Kérjék az oltást a szüleiktől! Nekem egy 16 éves gyermekem van, és ő meg akarta kapni az oltást. Vissza akarja kapni az életét. Ezek a gyerekek vissza akarnak menni az iskolába” - fogalmazott az egészségügyi szakember.

Hétfőn Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetője közölte, hogy hamarosan az Európai Unióban is engedélyezhetik a Pfizer oltóanyagát a 12-15 évesek számára, akár már májusban. „Jelenleg a kitűzött cél a júniusi jóváhagyás. Vizsgáljuk, hogy előre tudjuk-e ezt hozni május végére” - mondta.





Ezeket olvastad már?
Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás