RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes eset: méreginjekcióval végzett orvos férje a magyar származású milliárdosnővel





18 évvel a magyar származású lottómilliárdos, Ibi Roncaioli halála után derült ki, milyen méregkoktéllal ölte őt meg doktor férje. Az asszony családja ugyanis csak most beszélt először a gyilkosságról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.04.
Sokkoló

A Magyarországon született Vona Ibi, azaz vélhetően Ibolya 1991-ben ütötte meg a kanadai lottó jackpotját egyik barátjával, melynek 10 millió dolláros, azaz körülbelül 3,2 milliárd forintos pénzdíján a nyertesek fele-fele arányban osztoztak.

A nőgyógyász férjével együtt élő Ibi – aki felvette a Roncaioli nevet – 650 millió forintot adott egyik fiának, akinek létezéséről akkoriban nemhogy férje, de a gyermek féltestvérei sem tudtak. A nő a házastársával közös fiukat, valamint a szintén velük élő, egy másik apától született fiát is támogatta: mindketten 800 ezer dollárt, vagyis mintegy 250 millió forintot kaptak anyjuk nyereményéből. Az egykori szépségszalon-tulajdonos Ibi meglepte a családot egy kastéllyal is, amely akkora volt, hogy könnyen el tudta titkolni férje elől szenvedélybetegségét, az alkoholt – az asszony még a félkarú rablónak nevezett játékautomaták társaságában is több időt töltött, mint házastársával - írja a Bors.

Tűszúrások a lábfején

A nőt 2003-ban holtan találták a Roncaioli-rezidencián: a halál oka nem volt egyértelmű, a halottkém azonban hamar megállapította, hogy Ibi lábán és lábfején titokzatos tűszúrások nyomai találhatók – megkezdődött hát a nyomozás.

Mint azt a hatóságok kiderítették, az asszonnyal saját férje, Joseph végzett, méghozzá egy, az asszony szervezetébe fecskendezett méregkoktéllal – a 72 éves férfi emberölésért került rácsok mögé 2008-ban, ahonnan hétévnyi raboskodás után, 2015-ben szabadult.

Ibi családja a gyilkosság után 18 évvel árulta el az igazságot (Fotó: Wikipedia)

Megelégelte a pénzszórást

A vádirat szerint a tisztességben megőszült orvos azért vethetett véget felesége életének, mivel egyszerűen megelégelte, hogy Ibi két kézzel szórja a nyugdíjas éveik anyagi biztonságát megalapozni hivatott pénzt - számol be a Bors.

Roncaioli szándéka előre megfontolt volt, vagyis teljességgel kizárt, hogy a doktor spontán felindulás hatására cselekedett volna – magyarázta a bíróságon az ügyész, Jane Ferguson.

Mint az az esküdtszék számára ismertté vált, felesége meggyilkolásának napján a férfi meglehetősen furcsán viselkedett, sőt a garatra is felöntött. Roncaiolinak ráadásul esze ágában sem volt újraéleszteni a nejét: az orvos ehelyett inkább ingatlanügynökét tárcsázta fel, akivel neje és ő egy nappal korábban már felvették a kapcsolatot egy új ház megvásárlásának ügyében.

Évtizedes rejtély

Joseph közel fél éven át nem volt hajlandó bevallani, hogy ő maga adta meg Ibinek a halálos „döfést”. Miután végre beismerte szörnyű tettét, azt is elmondta, attól félt, hogy felelőtlenül költekező felesége csődközeli állapotba juttatja majd őket, ezért megálljt parancsolt az asszony dőzsölésének.

Arról azonban, hogy Roncaioli mégis mit fecskendezett Ibi vénájába, csak idén, az átkot hozó lottógyőzelem 30. évfordulóján volt hajlandó beszélni az elhunyt nő családja. Mint azt nyilvánosságra hozták, szerettükkel fájdalomcsillapítók és egyfajta orvosi alkohol halálos elegye végzett. – A szerrel voltaképpen megkínozta a nővéremet, akinek halála óta mi magunk is csak tovább szenvedünk – emlékezett vissza elhunyt testvérére a meggyilkolt nő húga, Magna Vona.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás