RETRO RÁDIÓ

Budapesten a világ szeme: látványos produkcióval nyitotta meg kapuit az idei Cirkuszfesztivál





Január 11–17. között rendezik meg a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A fővároson a világ szeme.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.11.
világraszóló

Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, az idei esemény számos újdonságot tartogat a látogatóknak, hiszen sok fejlesztés történt a Fővárosi Nagycirkuszban, emellett a nézők egy különleges rekordkísérletnek is a szemtanúi lehetnek, valamint a gyerekek egy virtuálisvalóság-játéknak köszönhetően akár 7 méter magasságba is emelkedhetnek.

Fotó: Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz

A XIV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál a cirkuszfesztiválok történetében először megrendezett nemzetközi szakmai és tudományos konferenciája, amely kedden vette kezdetét.

„A Fővárosi Nagycirkusz nemcsak élő, a hétköznapjainkat átszövő művészeti ágat művel, de magas színvonalú művészképzésről is gondoskodik. Emellett Budapest a régió tudásközpontjává lépett elő, amit jól jelez, hogy elsőként hívta életre a nemzetközi tudományos cirkuszkonferenciát, amelyen a világ leghíresebb tudósai, művészei vesznek részt” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke a megnyitón.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár (Fotó: Ripost)

Hangsúlyozta: a nagyszabású nemzetközi szakmai rendezvény és az iránta megnyilvánuló érdeklődés azt tükrözi, hogy Budapest a közép-európai cirkuszművészet központja, és egyben tudásközpont is.

„Kelet-Európa cirkuszművészeti központjában, Budapesten létjogosultsága van az új, modern cirkuszépületnek, amelynek makettjét a konferencián mutatjuk be először a szakembereknek” – tette hozzá.

A modern épületben működő intézmény a főváros kulturális életében is jelentős szerepet fog betölteni, a belföldi turizmusra gyakorolt hatásával igazolja létjogosultságát, és jelentősen hozzájárul a az ország nemzetközi turisztikai vonzerejéhez is - írja a Ripost.

A cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a pandémia miatt immár második alkalommal marad el a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legnagyobb cirkuszfesztiválja, ami azonban jó lehetőség a magyar fesztivál és a magyar cirkuszművészet amúgy is jelentős imázsának a további erősítéséhez.

„A budapesti fesztivált eddig is a világ három-négy legjelentősebb cirkuszfesztiválja között tartották számon, most azonban az egész cirkuszvilág a magyar rendezésre figyel” – mondta el.

A megnyitó sem telt el attrakció nélkül. Rögtön a konferencia kezdetén egy mongol székegyensúlyozó tartott előadást a jelenlévőknek a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában.

Fotó: Ripost

„A székekből álló torony egy építészeti csoda, ahogy a cirkuszi sátor is. Azokról kívánok megemlékezni, akik ezt a csodát megvalósítják” – mondta Fekete.

A budapesti cirkuszfesztivál részletes programja a budapestcircusfestival.hu címen érhető el.





Ezeket olvastad már?
Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás