Visszatért a régi gyilkos, ez most a leghalálosabb betegség a WHO szerint

Megkongatta a vészharangot az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Évekig a legfertőzőbb betegség a Covid–19 volt, ám ennek vége. Egy régről ismerős kór vette át a vezető helyet a halálos betegségek listáján.



Megosztás
Szerző: Erdei Róbert Arnold
Létrehozva: 2024.11.17.
tuberkulózis vírus veszély betegség WHO

Amikor a koronavírus 2020-ban berobbant, és nem volt ellene védekezés, sokáig azt hittük, a Covid árnyéka velünk marad, hiszen rengeteg halottat követelt a világban a vírus, ám szerencsére sikerült megfékezni. A WHO legfrissebb jelentése szerint tavaly, 2023 óta egy korábbról ismert betegség kezdte fenyegetni az embereket: a halálos kórban szenvedők száma drámaian nőtt.

betegség
A betegség újra fenyegeti az embereket / Képünk illusztráció: Shutterstock

Visszatért a régi betegség

Miközben a koronavírus lassan elvesztette erejét, a tuberkulózis továbbra is veszélyes maradt – sőt! A WHO 193 országból származó adatok alapján elvégzett kutatása szerint míg a Covid–19-nek „csak” 320 ezer halálos áldozata volt, addig tuberkulózisban 1,25 millió ember hunyt el. A betegséggel fertőzöttek száma 10,8 millióra tehető, ami alig haladja meg a 2022-es évet. Az előző év, 2023-as egészségügyi adatai azt is mutatják, hogy az esetek 87 százaléka 30 országban fordult elő. A globális fertőzési számok legtöbbjét, 56 százalékát négy ország – India, Indonézia, Kína, a Fülöp-szigetek és Pakisztán – tette ki. Az Egészségügyi Világszervezet a friss kutatásban kiemelte, hogy a tuberkulózis gyógyítható és megelőzhető, ám ennek ellenére 2023-ban a legveszélyesebb betegség lett.

Közel kétszer annyi halálesetet okozott, mint a HIV-vírus. A tuberkulózis globális járványának megszüntetése érdekében, amelyhez az ENSZ és a WHO összes tagállama is csatlakozott, szigorúbb intézkedések szükségesek.

– idézte a WHO jelentését az Új Szó.

Van ok a pánikra?

Jó hír viszont, hogy a betegség áldozatainak száma fokozatosan csökken. A WHO azonban aláhúzta: a betegség elleni küzdelemre sokkal kevesebb pénz jut, mint amennyire szükség lenne.

A halálos betegség miatt azonban nem kell aggódnia a magyar családoknak. A Metropol által megkérdezett szakértő szerint Magyarországot nem fenyegeti a veszély, hogy nő a tuberkulózistól fertőzöttek és elhunytak száma, mert évtizedek óta kötelező a védőoltás a TBC ellen.

„Ez is mutatja, hogy a hazai egészségügyi megelőzési rendszer a legjobb” – mutatott rá a szakártő.

Mi az a tuberkulózis?

A betegséget a Mycobacterium tuberculosis baktérium okozza, azonban az esetek mintegy 85%-a kezelhető. Ha viszont a beteg nem kap megfelelő gyógyszert, a védekezés ellene elveszett – a megfertőzött személy immunrendszerének mindössze 50 százalék esélye van rá, hogy képes legyűrni a kórokozót. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás