Francia sajtboltot nyitott itthon a magyar apuka, ezrek járnak a csodájára

Az óbudai Bonjour Fromage kívül-belül olyan, amilyennek Ervin megálmodta. Az volt a célja, hogy ha valaki belép ide, tapasztalja meg kicsiben azt a hangulatot, amiért ő gyerekkora óta rajong. Természetesen francia rádió szól a háttérben, a dekoráció jó részét pedig a párizsi bolhapiacon gyűjtötte össze. Sőt, találunk itt saját ereklyét is, például egy kötényt, amit a Lyon-i Bocuse gasztronómiai képzésen kapott - írja a Fanny-magazin. 

„Egy tábla csokit raktunk a bagettbe”

Ervin szerencsésnek érzi magát, mert már gyerekként lehetősége volt nyugatra utazni, méghozzá Franciaországba. A keresztapja, édesapja testvére ugyanis ’56-ban ott telepedett le.

– A szüleim kitalálták, hogy tanuljak franciát és töltsem kint a nyári szüneteket – meséli. – Volt hozzá némi tehetségem, így kifejezetten élveztem magát a tanulást is, az utazást meg pláne. Keresztapám Franciaország közepén élt egy kis településen, Ardéche megyében. Sok francia család ment oda nyaralni, és vitték magukkal a nagyjából velem egyidős gyerekeket. A keresztapámmal élő unokatestvéremmel együtt összeverődtem velük, és közösen töltöttük a nyári hónapokat. Emlékszem, volt, amikor ebédidőben elmentünk a közértbe, vettünk bagettet, tettünk bele egy tábla csokoládét, kitettük a napra és olyan volt, mintha nutellát ebédelnénk. Éltük a gyerekek, kamaszok átlagos életét, amit nagyon élveztem. A keresztapám mindig is bohém ember volt. Egy jazz zenész, aki hol zenével, hol síoktatással foglalkozott. Szerintem, tőle tanultam meg azt, hogy hogyan érezzük jól magunkat Franciaországban. Gimiben már emelt szinten tanultam a nyelvet. Amikor meg eljött a munka ideje, épp bejött az országba egy francia bank, olyan üzletkötőt kerestek tőzsdei részlegre, aki beszélte a nyelvet. Engem vettek fel, majd egyből ki is telepítettek a párizsi központba, ahova később a feleségem és az első lányom is követett. Az ott töltött két és fél év alatt hozzászoktam az ottani életstílushoz, a kulináris élményekhez. Hatalmas kantinja volt a banknak, olyan menü sorokat kínáltak, hogy élvezet volt lemenni enni. 

„Tudok burgundi marharagut készíteni”

25 év után hagyta el a közgazdász pályát, mert már nem okozott neki örömet. Miután felmondott, gondolkodni kezdett, mihez is fogjon. A felesége és három lánya szerint is egyértelmű volt, hogy valami olyan dologba kezdjen, ami francia vonatkozású. 

– A gasztronómia mindig is érdekelt – árulja el. Jó pár évvel ezelőtt elvégeztem egy gyorstalpalót a híres séf, Paul Bocuse gasztronómiai iskolájában. Az ő alapreceptjeit tanultuk meg. Nagyon vicces volt, hogy az első, pont egy halas étel volt. Viszont én nem hogy a halakat, de még az akváriumokat se szeretem. A mellettem álló srácot kértem meg, hogy fogja meg, míg kettévágom, mert hozzá se mertem érni. A nem hétköznapi ételeket általában én készítem el otthon. Lehet, hogy egy krumplifőzeléknek nem tudom, hogy kell nekifogni, de a boeuf bourguignon-t, vagyis a burgundi marharagut simán megcsinálom. Hiába élünk itthon már régóta, a Franciaország iránti vonzódásom nem múlt el. Sokszor hallottam másoktól, hogy bunkók a franciák. Én soha nem találkoztam ilyennel, nekem csak pozitív élményeim vannak. Életvidámak, szeretik azt a környezetet, amiben élnek, hiszen van mindenük, vannak hegyeik, tengerpartjuk, sőt óceánpartjuk. Bármerre mész, mindenhol tömény történelmet találsz. Gyerekként és felnőttként is nagyon gyorsan be tudtam közéjük illeszkedni, ami nyilván a nyelvtudásnak is betudható. A kollégák, két hét után elhívtak focizni hétvégére, sőt bérletet kaptunk a Paris Saint-Germain meccsekre. Bejártuk Európát, voltunk tengerentúlon is, de ha tehetem, nyaralni is Franciaországba megyek. Egyszerűen nem tudok jobb helyet. 

„Beszélgetek a vásárlókkal”

Ervin fél éves előkészület után nyitotta meg a boltját két és fél évvel ezelőtt. Hitelességét a vásárlók is érzik, amit többek között az is bizonyít, hogy a legtöbben, minden héten betérnek hozzá. 

– A sajtok mellett vannak például francia boraink, raclette szendvics, diós és roquefortos szalámi, vaj, tejföl – magyarázza. Kialakult egy törzsvevő gárdám, akik hetente betévednek. Van, aki korábbi francia sajt élmény miatt jár, és van, akivel én szerettettem meg őket. Rendszeres vásárlóm egy fiatal srác, a körülbelül három éves kislányával, aki imádja a kecskesajtot. Elmesélte az apuka, hogy a kislánya eddig nem volt jó evő, de ezt a sajtot annyira szereti, hogy már volt olyan, hogy egyik este azt kérte, jöjjenek el hozzám a boltba. Ide nem szoktak csak úgy bejönni és kiszaladni. Nem az van, hogy valaki kér tíz deka trappistát, elcsomagolom, és viszontlátásra. A vevők 90 százaléka azért szeret ide jönni a sajtok mellett, mert beszélgetünk. Van, aki elmeséli, hogy hol volt nyaralni, van, aki elmondja, hogy mi történt vele előző nap a közértben. Másokkal a tőzsdéről, vagy akár a kutyákról beszélgetünk. Ha valaki kéri, akár sajtkóstolót is tartok neki, ráadásul már minden sajtról hosszasan tudok mesélni. Időnként felmerül az ötlet, hogy nyissunk-e valahol még egy üzletet, no de ki beszélgetne ott a vásárlókkal?! Azt gondolom, hogy e nélkül nem működne. Nem mondom, hogy szellemileg megerőltető munka az előzőhez képest, de sok pozitív visszajelzést kapok, amiért megéri bejönni nap, mint nap. Ennek ellenére, nem lepődnék meg, ha egyszer újra Franciaországban kötnék ki…