Idén már jelnyelvi tolmács is segíti az akadályok lebontását a Szuperkoncerten





Szombaton ismét kinyitja kapuit a Puskás Aréna Szoborpark a zenekedvelők előtt, ahol az év egyik legnagyobb ingyenes zenei eseményén, az Eurojackpot Szuperkoncerten közönségkedvenc előadóké a színpad. A Szerencsejáték Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan most is akadálymentes lelátóval várja a fogyatékossággal élőket, idén először pedig jelnyelvi tolmács is segíti, hogy a siketek és nagyothallók is teljesebb koncertélményt élhessenek át.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.19.
Módosítva: 2023.09.19.
Szuperkoncerten Puskás aréna buli

A Szerencsejáték Zrt. már 20 éve elkötelezett a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyében, éppen ezért a koncerten évről évre egy, a színpad közvetlen közelében elhelyezett akadálymentes lelátó várja a fogyatékossággal élőket, ezen túlmenően a siketeket és nagyothallókat pedig jelnyelvi tolmács is segíti.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

Az egész estés, ingyenes Eurojackpot Szuperkoncerten nyolcfős kórussal lép színpadra a Halott Pénz, akik több meglepetéssel is készülnek az este folyamán és idei utolsó budapesti koncertjét adja ByeAlex és a Slepp is. A koncertek sorát a híres DJ-producer, DR BRS kezdi, aki pénteken jelentette be, hogy újabb két névvel bővíti a fellépők listáját a Szuperkoncerten. 

Ahogy a közönség megszokhatta már, a szórakozás mellett az eseményre kilátogatók egy jó ügyet is támogathatnak. A nemzeti lottótársaság a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget idén is 100 százalékban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel. Az Eurojackpot Szuperkoncert karitatív partnere fennállásának több mint három évtizede alatt célul tűzte ki, hogy az éhezőknek ételt, az otthontalanoknak otthont az esélyteleneknek pedig esélyt biztosítsanak, idén a szuperkoncertezők pedig ehhez a célhoz járulhatnak hozzá azzal, hogy próbára teszik szerencséjüket az események. 

Minden, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalán, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.

 





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás