
Többen meghaltak az éjszaka egy kompbalesetben
Azt egyelőre nem tudni, hogy tartózkodtak-e külföldiek a hajón.
Egy volt óvodai dolgozó 18-szor szúrta meg barátnőjét azután, hogy azt mondta neki, mennyire szereti.
Senki nem gondolta, hogy véres valósággá válik egy ártatlannak tűnő vicc, bírósági ügy lett belőle. Lauren Walsh többször megkéselte Kelsey Gielincket, és annak barátját, Wesley Pembertont – írta meg a Mirror.
A történet még 2018-ra nyúlik vissza, amikor az elkövető és későbbi áldozata egy óvodában kezdett dolgozni. A két nő jól megértette egymást, így hamar össze is barátkoztak. Azonban egyszer csak Lauren rájött arra, hogy ellopták a bankkártyáját. Kiderült, hogy a „barátnője” volt a tettes, aki a lopott kártyával be is vásárolt magának.
A végzetes napon az állítólagos barát „figyelmeztetés nélkül” szúrta le a fiatal nőt azután, hogy Lauren rájött, Kelsey ellopta a bankkártyáját. A meglopott nő ezután az állítólagos barátnőjét az arcán, a mellkasán, a testén és a gyomrán is megsebesítette, jobb kezében pedig elvágta az inakat.
Mint kiderült, a támadás során a meglopott nő a kolléganőjének a párját is megsebesítette.
A volt óvónő a bírsági tárgyaláson beismerte, hogy szándékosan támadt rá a két áldozatára, de azt tagadta, hogy bármelyiküket is meg akarta volna ölni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy tartózkodtak-e külföldiek a hajón.
Nem kegyelmez a nyár, inkább rákapcsol.
Egy mexikói gázolás után súlyos koponyasérüléssel maradt ellátatlanul Nathan Aguilera influenszer, akin végül életmentő műtétet hajtottak végre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.