Hosszú kihagyás után végre visszatérhetett a színpadra Nyertes Zsuzsa. A 62 éves színésznő még mindig évtizedeket tagadhatna le a korából, ám a járvány az ő testén és lelkén is változtatott.

A 2020-as év egyébként sem volt könnyű számomra, hiszen elveszítettem az édesapámat, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz. Aztán jött a pandémia, a színházak bezártak, munka nélkül maradtam, és bizony volt, hogy ki-kinyitottam a hűtőszekrényt este egy kis finomságért. Négy kilót híztam, ami nem sok, de szeretném leadni, hiszen soha életemben nem volt gond a súlyommal. Pintér Bea barátnőmet kértem meg, hogy legyen a személyi edzőm. Egy hete foglalkozik velem, de úgy számoljuk, hogy a kitartó sportnak köszönhetően egy hónap alatt visszanyerem a korábbi súlyom. Fogyókúrázni semmiképpen nem szeretnék, mert az arcbőrnek az én koromban az nem tesz jót” – mesélte.

Bombasztikus alakja van Zsuzsának (Fotó: Bors/Móricz István)

Újra dolgozik

A színésznő boldogabb, mint valaha, és nem tagadja, hogy a koronavírus utáni első darabja során többször elérzékenyült.

„Május 21-én Zuglóban léptem fel Straub Dezsővel a Nyerő páros című darabban. A színpadra lépés első perceiben és a végén, a tapsrendnél nagyon meghatódtam. Éreztük a közönség szeretetét és azt, hogy ők is mennyire örülnek nekünk. Furcsa, mert hiába állok hosszú évek óta a pályán, de a darab előtti percekben úgy féltem, tartottam az egésztől! Arra gondoltam, ez vajon olyan lesz, mint a biciklizés, hogy nem lehet elfelejteni? Kiderült, hogy olyan, rögtön belelendültem.”