Fazekas Róbert Európa-bajnok atléta a városmajori klinikán tölti az ünnepeket. A 46 éves sportoló veleszületett betegsége miatt várt új szervre, amit másfél hete sikeresen meg is kapott.

Hét órás szívműtéten esett túl

„Nem volt könnyű, de sosem adtam fel a reményt” – kezdte beszámolóját a Borsnak Fazekas, akin hétórás szívműtétet hajtottak végre. „Erővel egyre nehezebben bírtam, leizzadtam, mire elsétáltam az 5 méterre található mosdóba. Ehhez képest most már sokkal jobb minden, naponta akár negyed órát is tudok sétálni. Türelmesen vártam a szívre, aztán hirtelen történt minden. Gyorsított listán voltam, a kórházban délután négy órakor szóltak, hogy találtak alkalmas szívet, este hatkor már vittek is a műtőbe.

A kislánya hiányzik neki a legjobban

”Most az új szívem a fontos, nem is a karácsony„– mondta a Borsnak az Európa-bajnok diszkoszvető. ”A családomat három hónapja ölelhettem magamhoz utoljára. Egy hónapja meglátogattak, azóta, így most is videóhívásokon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ez lett a karácsonyi programom, de a legfontosabb, hogy kaptam új esélyt, s még sokáig magamhoz ölelhetem a kilencéves kislányomat, Rékát„ – fogalmazott a sportoló, aki hozzátette, ha minden jól megy, akkor januárban már hazatérhet Szombathelyre.

Nem akar felhagyni a sportolással

Arról már nem beszélhetünk, hogy az épek között induljak, de a szervátültetettek között lesz még lehetőségem. De ez még a jövő zenéje, a legfontosabb, hogy most teljesen meggyógyuljak és az új szívemmel egészséges legyek– mondta bizakodva Róbert.