Mindenhol leírják és ahol csak tudják, hangsúlyozzák a gyermekorvosok, hogy sürgősségi ügyeletre csak akkor vigyenek a szülők gyereket, ha valóban nagy a baj. Sok a kis beteg, érthető hát, hogy nem szabad feleslegesen rabolni az orvosok idejét. Igen ám, de mi van akkor, ha a körzeti ügyeletes orvos azt mondja, miután meghallgatta vasárnap délután a szinte mozdulatlan bábúvá vált, étvágytalan, kissé lázas gyereked tüdejét, hogy itt tüdőgyulladás-gyanú áll fenn, ezért most, azonnal induljunk a kórház ügyeletére, mert a kisgyerekek állapota gyorsan tud ám romlani.

Rohanás haza pakolni, mert arra is készülni kell, hogy bent tarthatják a kicsit, na és hát magunknak is kell némi váltóruha. Kapkodva, kétségbeesve megérkeztünk az egyik fővárosi gyermekkórház sürgősségi ügyeletére. Sokan voltak. Nagyjából öt perc múlva be is hívtak minket, de csak regisztrációra. Ez volt olyan délután fél öt körül. Mivel az orvosok látták, hogy a gyerekemnek eléggé rossz a közérzete, adtak neki egy láz- és fájdalomcsillapítót. Kimentünk a váróba. Egyik gyerek betegebb volt, mint a másik, ki ide köhögött, ki oda. Azt hittem, felrobbanok a méregtől. Ha addig nem kapott el semmi komolyat az enyém, akkor majd most. Aztán hatni kezdett a gyógyszer. Picurka piros arccal ugyan, de elkezdett nagyon boldog lenni, ugrálni és enni is kért végre. Sokat. Mindenki csodálkozva nézett ránk. Látszott az értetlenség. Hogy ez a nő mit keres itt, ha nincs is akkora gond. Kezdtem zavarban lenni és egészen el is fáradtam, mert a járást gyakorló gyerekemnek hiába próbáltam elmagyarázni, hogy itt nem lehet a padlón csúszni-mászni. Miután kijött újra az összes gerincsérvem, és már este kilenc volt, de még csak vizsgálatra sem hívtak be minket, elöntött a pulykaméreg. Közben a nagyobbik fiam kint várt az autóban a férjemmel együtt. Így tudtuk csak megoldani.

Végiggondoltam, hogy rendben, behívnak valamikor minket, de mire az eredményeket még kielemzik, eldöntik, hogy mi legyen, újra plusz két óra. Akkor éjfélig vagy tovább maradunk? Ráadásként ott volt egy nagyon elkeseredett anyuka, aki – nem túlzok –, délután egy óra óta várt ott a gyerekével és este kilenckor még nem jutottak be vizsgálatra sem. Összeszedtük hát a cuccainkat és hazamentünk. Nem állítanám, hogy sokat aludtunk, mert nem tudhattuk, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Reggel fogadott minket a gyerekorvosunk, aki teljes magabiztossággal zárta ki a tüdőgyulladást. Hittem neki. Gennyes torokgyulladás, amire antibiotikumot kapott a gyerek. Nem jó, de a kórház sem az. Most különösen nem. Bent a szülők sem hajlandóak betartani a szabályokat. Hiába mondják el és írják ki, hogy csak egy szülő tartózkodhat bent a gyerekkel, belógnak röhögcsélve, miután a biztonsági őrök kitessékelték őket. Hát nagyon vicces. Valóban.