RETRO RÁDIÓ
Vélemény

A karantén útvesztői







Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.09.22.
korona covid-19 család karantén napló

Éva és lányai 11 napja nem mozdulnak ki otthonról, a tüneteik és a férje pozitív tesztje alapján elkapták a koronavírust. Az egyik lánya és a saját tesztjének eredményére egy hete várnak, lassan tünetmentesek lesznek, mire megérkezik a megerősítés, hogy fertőzöttek. Erről az orvosoknak sincs kétségük, hiszen a nagylány a torkát fájlalta, lázas volt és köhögött, a kétgyermekes anyuka pedig öt és fél napig nem érzett szagokat és ízeket. A hatodik napon azonban ugyanolyan hirtelen, ahogy elment az érzékelése, egyik pillanatról a másikra visszatért.

A karantén pszichésen sem könnyű (Fotó: GettyImages)

- Minden elvárás nélkül bekaptam egy szelet szalámit a hűtőből, és egyszer csak megéreztem a jellegzetes téliszalámi ízt. Azonnal beleszagoltam a medvehagyma pestós üvegbe, és azt is éreztem. Régen örültem ennyire egy apróságnak, hiszen amíg nem tapasztaltam, fogalmam sem volt, milyen a szagok és az ízek nélküli világ. Jelentem: szürke. Mostam a fogam, éreztem, hogy hűsít a fogkrém, de nem volt íze. A lányom elégette a popcornt, csak a füstöt láttam, de semmi szaga nem volt. Gyakorlatilag vakon főztem, a gyerekek szerint minden vagy bébipapi ízű lett, vagy elsóztam - sorolja Éva az ízetlen napok tapasztalatait.

- Közben e-mailben megjött a Kormányhivatal üzenete: elrendelték a hatósági karantént! A lényeg, hogy szeptember 12-től 28-ig tart a kiszabott karanténunk annak ellenére is, hogy a döntést szeptember 18-án hozták róla. Aki nem jártas a hivatalos szövegek értelmezésében, annak néha riasztó ez az üzenet. Először a kötelesség és a szankció szavak vésődnek be, aztán a harmadik olvasásra lassan tisztul a kép. Van pár dolog is benne, ami okoz kisebb zavart: például javasolják a karanténfigyelő szoftver önkéntes letöltését a telefonra, majd kiderül, hogy a rendelet betartását a szoftverrel ellenőrzik - vagyis nem is annyira önként az az önként... Aztán: küldtek jpg. formátumban piros karanténcédulát is, hogy tegyem ki az ajtóra, különben büntetést kapok, ha ellenőriznek, és nincs kint. Ööö... akkor most szoftver, vagy személyes ellenőrzés? Arról nem beszélve, hogy nyomtatóm nincs... A karantén miatt - és persze a tünetek miatt sem(!) - nem ugorhatok el csak úgy a legközelebbi Go-Printbe nyomtatni. Sebaj, gondoltam felhívom az ügyintézőt, hogy mi a teendő, hiszen jogkövető állampolgár vagyok, 11 napja ki sem dugjuk az orrunkat a lakásból... Jó, bevallom, egyetlen apró kényszercsalás van: a tünetmentes lányom kora reggel és késő este maszkban és kesztyűben kiviszi egy gyors pisi-kakira a kutyát, szigorúan 10 méternyi távolságot tartva minden felbukkanó embertől - nevetett Éva, aki úgy véli, a humor és a türelem segít a legtöbbet. Na és az empátia.

Több tünetmentes nap kell a karantén feloldásához (Fotó: GettyImages)

- Az ügyintézőt ki tudja hányadik próbálkozásra sem értem el. A telefonközpontost megkérdeztem, hogy lehet elérni a kolléganőt, de szegény támadásnak érzékelte az érdeklődést. Mondta: ne zaklassam, mert nem látják a családjukat, annyi a munka: egyfolytában papírokat intéz, határozatokat ír és karantént rendel el. Mondtam, eszemben sincs sem zaklatni, sem kioktatni, minden tiszteletem az övé, de higgye el, az egészségügyisek is kiveszik a részüket és a fertőzötteknek sem könnyű. Innen átváltottam együttérző hangnemre, és végül egész jól elbeszélgettünk, sikerült megnyugtatnom. Gondolom, közben rengetegen próbáltak telefonálni, de remélem, a rapid önbizalomerősítés után már egy lelkileg erős telefonközpontos irányította tovább flottul az aznapi eseményeket - összegezte Éva, és még elmesélte, hogy a háziorvosa és a gyerekorvos viszont őt nyugtatta meg: ha péntekig tünetmentesek, feloldják a karantént. Valószínűleg akkora megérkeznek az első teszteredmények, de az se baj, ha ezek még pozitívok, hiszen egy héttel azelőtti állapotot mutatnak, és ha valaki már sok napja tünetmentes, a háziorvos feloldhatja a karantént, és szeptember 28-án mindenki mehet dolgozni és iskolába. Éva főnöke és az iskola elfogadja a háziorvos igazolását.

Közben azt is sikerült kideríteni, mi a teendő a piros karanténcetlivel, ha nincs nyomtatónk: előbb-utóbb megküldik postán is, de addig is Éva átküldte mailben egy barátnőjének, aki ételt szokott hozni nekik, ő kinyomtatta, és letette az étellel együtt az ajtajuk elé...

Éva a vírustagadókat is arra kéri, hogy viseljenek maszkot (Fotó: Archív)

A férjre vár még egy teszt, mert ő csak egy hivatalos negatív eredménnyel térhet vissza a munkahelyére. Az már csupán apró bosszúság, hogy elvileg neki kell bemennie a teszt helyszínére, de mivel hatósági karanténban van, ha kimegy a lakásból, megbüntethetik a rendelet alapján, viszont ha nem megy el a tesztközpontba, akkor nem mehet vissza dolgozni. Most megvárja, amíg letelik a hivatalos karantén időszaka, aztán utána csináltat egy újabb tesztet.

- Csuriba tett ujjal izgulunk, hogy bár tünetei már nincsenek, de nehogy pozitív legyen a kontrollszűrés, mert akkor kezdődik az egész elölről - mondta Éva. - Ne vegye senki félvállról a vírust, hiszen aki szerencsés, mint mi, és egy enyhébb lefolyású betegséggel kell szembenéznie, annak sem könnyű. És persze azoknak a dolgozóknak sem, akik az egészségügyi rendszerben próbálnak helytállni és kordában tartani az ezzel járó stresszt, nyomást és a rájuk zúduló rengeteg bizonytalan beteget. A vírustagadóknak üzenem: nem kell, hogy higgyenek benne, de legalább mások kedvéért hordjanak maszkot: sokan megtapasztalták, hogy ami szerintük nincs, az nagyon gyorsan beköltözhet bárkinek az életébe...

 





Ezeket olvastad már?
Elment a nyűgös öregúr, a mi Tóbiásunk

Elment a nyűgös öregúr, a mi Tóbiásunk

Egyre több magányos ember várja a karácsonyt Kárpátalján

Egyre több magányos ember várja a karácsonyt Kárpátalján

Miért nem bír ki ma már egy házasság egy életet?

Miért nem bír ki ma már egy házasság egy életet?

Aranyásók és az ásó, kapa, nagyharang küldetés

Aranyásók és az ásó, kapa, nagyharang küldetés

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás