Az elhúzódó nyári európai kupaszereplés miatt riválisainál két meccsel kevesebbet játszó házigazda – a Bajnokok Ligája új csoportszakaszának nyitókörében a Ferencvárost otthon 5-1-re verő – katalán elitalakulat a kilencedik helyről vágott neki az El Clásicónak, míg a La Ligában egy meccsel „mínuszban” levő fővárosi együttes a harmadik pozíciót foglalta el, mielőtt a Camp Nouban pályára lépett.

A csúcstalálkozón Zinédine Zidane csapata remekül kezdett, és már az 5. percben vezetett Frederico Valverde révén. Ám alig három perccel később a 18. születésnapját október utolsó napján ünneplő Ansu Fati egyenlített. Lehetőségek ez után is bőséggel adódtak mindkét oldalon, de a szünetig már nem esett újabb gól.

A második félidőt Ronald Koeman együttese kezdte jobban, ám a 63. percben Sergio Ramos az általa kiharcolt tizenegyesből újfent a vendégeket juttatta vezetéshez. A védő tétmeccsen századik gólját szerezte a Real színeiben. Jóllehet a hazai nyomás egyre erősödött, az újabb, immár meccsdöntő találatot is a hajrában többször veszélyeztető fővárosiak érték el: a 90. percben a csereként beállt Luka Modric a Barca-védelem megingását kihasználva beállította a 3-1-es végeredményt.

Az egymás elleni bajnoki mérkőzéseket tekintve a Real Madrid 74. győzelmét aratta, a Barcelona megrekedt 72 sikernél, míg 35 találkozón döntetlen született.

La Liga, 7. forduló:

  • FC Barcelona-Real Madrid 1-3 (1-1)

később:

  • Osasuna-Athletic Bilbao 18.30
  • Sevilla-Eibar 18.30
  • Atlético Madrid-Real Betis 21.00

pénteken játszották:

  • Elche-Valencia 2-1 (2-0)

vasárnap játsszák:

  • Real Valladolid-Alavés 14.00
  • Cádiz-Villarreal 16.00
  • Getafe-Granada 18.30
  • Real Sociedad-Huesca 21.00

hétfőn játsszák:

  • Levante-Celta Vigo 21.00