„Csak mosolygok, milyen jó dolgom van” – Marco Rossi újoncával óriásit fordult világ
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolCsongvai Áron 2022 után újra meghívót kapott a magyar labdarúgó-válogatottba. A 24 éves középpályás akkor még Magyarországon játszott, most viszont már a stockholmi AIK színeiben érdemelte ki Marco Rossi figyelmét.
Pénteken a magyar válogatott a svédek ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. Marco Rossinak két meccse lesz az őszi világbajnoki selejtezők előtt arra, hogy összerakja a csapatot. Ezért júniusban az újoncok is esélyt kaphatnak nála: Szalai Gábor, Tóth Balázs, Vitális Milán mellett Csongvai Áron is először léphet pályára a nemzeti csapatban. Csongvai esete azért is különleges, mert a Fehérvár és az Újpest korábbi csapatkapitánya télen igazolt a svéd AIK-ba, ahol annyira berobbant, hogy Rossi egyből küldte neki a meghívót.

Csongvai Áron gyorsan felhívta magára a figyelmet
A 24 éves középpályással a Magyar Nemzet készített interjút, amelyben a játékos elmondta, magát is meglepte, hogy ilyen jól sikerült a váltás. A tavaszi–őszi svéd bajnokságban idáig egy meccsen nem volt kezdő – akkor is eltiltás miatt –, és rendre végig a pályán van. A stockholmi együttesben eddig egy gólt szerzett, nem is csúnyát: a Norrköping ellen lőtt szabadrúgásgólt.
Fejben készültem rá, hogy már az első naptól kezdve fel kell vennem az itteni ritmust. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és meg kell küzdenem a helyemért a csapatban. Továbbra is nagyon sokat kell tanulnom, de úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is annyit fejlődtem, amennyit még én sem vártam saját magamtól.

Ebben gyengébb az NB I.
Csongvai elárulta, a legnagyobb különbség a svéd és a magyar bajnokság között az iramban van: sokkal gyorsabb a játék, ami gyorsabb döntéseket követel meg a játékosoktól. A légiós gyerekkora óta külföldön szerette volna kipróbálni magát, ezért a svéd ajánlatnál rögtön aláírta a papírokat. Sokat nem pihenhetett, átigazolása után pár nappal már az AIK kezdőjében találta magát.
Néha hirtelen beugrik, hogy mi is történik velem mostanság. Főleg a légióslét elején, de most, a válogatott-behívó után is néha csak mosolygok otthon, hogy milyen jó dolgom van. A kemény edzések és a folyamatos terhelés ellenére mindig pozitív vagyok, és egy nagy kalandnak fogom fel az egészet. Az nagyon fontos persze, hogy minden meccsen játszom, és tényleg érzem a bizalmat, hogy számítanak rám itt kint, ami nekem nagyon fontos.
Csongvai a magyar labdarúgó-válogatottban még nem lépett pályára. 2022 őszén, Vécsei Bálint sérülése után került be a keretbe, de sem Görögország, sem Luxembourg ellen nem kapott lehetőséget. Most viszont „külső segítség” nélkül érdemelte ki Marco Rossi behívóját.
Csongvai első gólja Svédországban:
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre