A PestiSrácok.hu úgy tudja, ennek oka az, hogy Az ördög ügyvédje blog tárhelyének felkutatása és a finanszírozott hirdetések kapcsán a pénz útja vezette a nyomozókat az USA-ba, illetve Svájcba. Amerikában találták meg a blog szerverét, svájci pedig az a bankszámla, amiről a Facebookon hirdetett posztokat kifizették. Ahogy arról korábban beszámoltak, két személyt is meggyanúsítottak személyes adattal való visszaéléssel, egyikük Czeglédy Csaba, aki ezt meg is erősítette saját közösségi oldalán.

Újra közeledik egy választás és a közelmúltban újra hallatott magáról az Ördög Ügyvédje – amivel újfent megmutatta, állítólagos nagy leleplezései semmi más, mint politikai akciók, kampányokra időzítve. Már az önmagában sokat elmond, hogy Az ördög ügyvédje egyetlen pillanatig nem vállalta fel névvel saját akcióját, ráadásul nemcsak névtelenül vádaskodik, hanem igyekszik úgy elbújni az akció mögött, hogy bárkiről bármit büntetlenül állíthasson, büntetőjogilag ne legyen felelősségre vonható – írja a portál.

Svájci bankszámlája van Czeglédynek?

Svájci bankszámlája van Czeglédynek? (Fotó: Magyar Idők)

Czeglédy Csaba fizethette a Borkait lejárató tartalmak hirdetéseit

Czeglédy Csabát gyanúsítottként hallgatták ki Az ördög ügyvédje ügyében. Gyurcsány Ferenc ügyvédje ugyanis vélhetően átadta a portálnak a kihallgatás jegyzőkönyvét, amelyből az derült ki: tagadta, hogy köze lenne Az ördög ügyvédjéhez. A hatóság szerint viszont Czeglédy segítséget nyújtott ahhoz, hogy a Facebook-oldalon megosztott tartalmakat és a Borkai-botránnyal kapcsolatos honlapot és a videófelvételeket megismerje a szélesebb nyilvánosság. A rendőrség bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétsége, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítja Czeglédy Csabát, mivel a gyanú szerint ő fizetett Az ördög ügyvédjeként elhíresült Facebook-oldal hirdetéseiért. Czeglédyvel szemben emellett többmilliárdos költségvetési csalás miatt egy másik büntetőeljárás is folyamatban van, de az sem elhanyagolható körülmény, hogy a politikust évekkel ezelőtt adócsalásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Korábban a PestiSrácok.hu mutatta be, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy Az ördög ügyvédje posztokat egy bizonyos H. Csaba hirdette. Ez egyébként a Facebook transzparencia oldalán könnyedén kikereshető adat a politikai hirdetések esetében. A transzparencia oldal azt is megmutatja, hogy egy adott hirdető mit hirdetett még. Így azt is lehetett látni, hogy ez a bizonyos H. Csaba nevű profil a szombathelyi fideszes polgármesterjelölt lejáratására létrehozott oldal posztjait is hirdette. H. Csaba után sem kellett nagyon kutakodni, hiszen ott van a közösségi oldalon Czeglédy ismerősei között, és személyesen ott volt az önkormányzati választás után a szombathelyi cigány önkormányzatnál rendezett bulin, ahol ölelkezve, összeborulva ünnepelték Czeglédy győzelmét, azaz mandátumszerzését a szombathelyi közgyűlésben. Amit csak a Facebook gazdái látnak és kellett vélhetően kiadjanak a nyomozó hatóságoknak az ügyben indult büntetőeljárás keretében benyújtott adatigénylésre, a bankkártya, hitelkártya, amivel a mocskolódást folyamatosan fizették – összegzi a portál.

A PestiSrácok.hu megtudta, hogy svájci bankszámlához tartozó hitelkártyáról lehet szó, ezért élt jogsegélykérelemmel a Fővárosi Főügyészség a svájci igazságügyi hatóságoknál. És nemcsak ott, hanem az USA-ban is – ez utóbbira, úgy tudják, azért volt szükség, mert Az ördög ügyvédje, nemcsak utaztatott IP-cím és úgynevezett VPN-rendszer mögé bújt el, hanem a lejárató anyagokat egy amerikai szerveren helyezte, helyezték el.

A lap megkereste a Fővárosi Főügyészséget, hogy megkérdezzék, megerősítik-e értesüléseiket. Azt írták, a kérdezett ügyben a Fővárosi Főügyészség valóban élt jogsegélykérelemmel az Amerikai Egyesült Államok és Svájc igazságügyi hatóságai felé. Ezekkel kapcsolatban azonban további tájékoztatást – az eljárás érdekeire figyelemmel – nem áll módjukban adni.