„Elérkeztünk a Gyurcsány-show újabb állomásához, most Karácsony Gergely lép porondra” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán közzétett videójában, miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy indul az előválasztáson.

Hollik István

Hollik István a baloldali előválasztásra utalva úgy fogalmazott: a rendező, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök már korábban színpadra hívta a DK ifjúsági szervezetének, a Momentumnak az elnökét, Fekete-Győr „Nemtudom” Andrást, Jakab Pétert, akire a bohóc szerepét bízta, feleségét, Dobrev Klárát. Most pedig angolul nem beszélő extanácsadóját, Karácsony Gergelyt is színpadra hívta – tette hozzá.

Hollik István azt mondta, a főpolgármester ráadásul már bizonyította hűségét, hiszen Gyurcsány összes emberének talált valamilyen kifizetőhelyet Budapest vezetésében.

„Egyvalami már borítékolható a show-műsor végső győztese biztosan Gyurcsány Ferenc lesz” – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Karácsony a Gyurcsány-showban!
Részletek a videóban👇

Posted by Hollik István on Friday, May 14, 2021