Magyarországon keresztül eddig több, mint 700 ezer ember menekült el a háború sújtotta Ukrajnából, nekik a magyar kormány igyekszik minden segítséget megadni. Ebben volt partner a Nemzetközi Judo Szövetség, akik 300 gyereknek és kísérőiknek segítettek átlépni a határt. Őket több városban, többek között Kaposváros helyezték el, ahol így már nem csak menekült úszók, de fiatal judosok is edzenek – írta Szentkirályi Alexandra a közösségi-oldalán.

A megviselt gyerekek két hónapot töltöttek a kelet-ukrajnai Harkivban pincékben bújkálva, és akad köztük olyan is, aki a belé fúródó repeszek miatt sérüléseket szenvedett és jelenleg is orvosi kezelésre szorul.

„Természetesen minden segítséget megkapnak: szállás, edzés lehetőség, orvosi ellátás vagy éppen a mindennapokhoz szükséges eszközök.majd hangsúlyozta: „A kormány továbbra is a béke pártján áll. Továbbra is folytatjuk azt a humanitárius segítségnyújtást, amiben a kormányzat, a hatóságok, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az önkéntesek együtt dolgoznak.”