RETRO RÁDIÓ

Így legyen a lakása 2021-es!





Ahogy a ruhákban, úgy a lakáskultúrában is évente, sőt évszakonként új trendek vannak. Ha eddig nem is követtük, most érdemes elgondolkodnunk lakásunk átalakításán, csinosításán, hiszen mostanában – sajnos – nagyon sokat vagyunk otthon. Mutatjuk, hogy mi számít divatosnak idén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.23.
lakástrend

Rusztikus külső

Fapadló, újrahasznosított fa bútorok, festés nélkül, hogy úgy érezhessük, a természet beköltözött hozzánk.

 

Sárga és szürke

2021-nek már színe is van, méghozzá az élénk sárga és a szürke, a legjobb pedig ennek a kettőnek a párosítása. Az ötletgazda dizájner szerint ez a színkombó megmutatja a különbségeket, a fényt és árnyékot, valamint azt az üzenetet is közvetíti, hogy mindennek és mindenkinek több „színe” van.

Fotó: Shutterstock

Mintha falun lennénk

A tavalyi nehéz év után, aminek még most sincs vége, otthonérzetre, kényelemre és nosztalgiára van szükségünk – fogalmazott egy vezető lakberendezési cég dizájnere. Vegyük elő a nagymama használati tárgyait, csináljunk díszt egy régi tányérból, a korábbi évek minimalista stílusa után most törekedhetünk a minél több, annál jobb elvére.

Fotó: Shutterstock

Keverjük össze

A színeket, a mintákat, az anyagokat, a stílusokat. A korábbi években, mikor mindenki rohant valahova, a munkából találkozókra, szórakozni, utazni, kirándulni, az segítette az otthoni feltöltődést, ha a lakásunk minél letisztultabb és rendezettebb volt. Járvány, karantén, félelem és bizonytalanság idején vegyük magunkat körbe mindennel, ami csak tetszik, függetlenül annak színétől vagy stílusától.





Ezeket olvastad már?
Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

8 + 1 dolog, amit talán te sem takarítasz a konyhában, pedig kellene

8 + 1 dolog, amit talán te sem takarítasz a konyhában, pedig kellene

Pofonegyszerű módszerrel varázsolhatod nagyobbá a kertedet

Pofonegyszerű módszerrel varázsolhatod nagyobbá a kertedet

Mostantól nem csak a konyhában használod majd az élesztőt – Elképesztő hatás!

Mostantól nem csak a konyhában használod majd az élesztőt – Elképesztő hatás!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás