1. lépés

A felvi.hu oldalon megtalálod a lehetséges szakokat, képzéseket és az ezekkel kapcsolatos összes információt: a pontos követelményeket és a pontszámítási szabályokat. Fontos, hogy alap és mesterképzéseket is választhattok. Ezekre még nyelvvizsga és emelt szintű érettségi nélkül is tudtok jelentkezni.

2. lépés

Ha alaposan átböngészted a listát, akkor érdemes azt is átgondolni, hány helyre jelentkezz. Egy diák ugyanis hat helyre is beadhatja a felvételi igényét, amelyből az első három díjmentes, a további háromért pedig 2-2 ezer forintot kell fizetnie. Fontos, hogy ha egy adott képzésnek vagy ingyenes és önköltséges „változata” is, akkor az akkor is egynek számít, ha mindkettőt bejelölöd.

3. lépés

Ha már tudod, hogy melyik egyetemre vagy főiskolára és azon belül melyik szakra szeretnél jelentkezni, akkor a jelentkezésedet az E-felvételi rendszerben kell benyújtanod. Ide kell feltöltened a szükséges dokumentumokat is.

Még van időd jelentkezni
Fotó: Shutterstock