RETRO RÁDIÓ

Szlávik János: Az omikron ellen a három oltás abszolút védelmet ad





Az infektológus több érdekességet is elmondott az omikronról, például hogy több esetben találkoztak tünetmentes betegekkel, mint a korábbi variánsoknál.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.15.
pozitív hírek

Dr. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombat reggel az M1 vendége volt, ahol az aktuális járványhelyzetről és az omikronnal kapcsolatos jelenlegi tapasztalatokról is beszámolt.

Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk” - jelentette ki az infektológus főorvos.

Dr. Szlávik János szerint az omikron gyorsabban terjed, de kevésbé veszélyes, mint az eddigi variánsok (Fotó: Metropol/MG)

Szlávik János kifejtette: Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek.

A negyedik oltásról azt mondta: már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.

A három oltással rendelkezőknek nincs félnivalójuk az omikrontól (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Közölte azt is, több embert képes megfertőzni a koronavírus omikron variánsa, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár a betegség. Az omikron elsősorban felső légúti panaszokat okoz: krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli. Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében - tette hozzá.

Az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet Szlávik János.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás