A hétfői, négy halálos civil áldozatot és tizenhét sebesültet követelő bécsi iszlamista terrormerénylet, melyről a Metropol is részletesen beszámolt, igen összetett és sokrétű vizsgálatsorozatot indított el Ausztriában.

Bécsben pénteken bejelentették, hogy a bezárnak egy, a hétfői iszlamista merénylettel kapcsolatba hozható mecsetet, illetve feloszlatnak egy mecsetszövetséget is. Az azonnali intézkedéseket az osztrák kormány nemzetbiztonsági okokból foganatosította.

„A most bejelentett intézkedések oka nem az iszlám egyház vagy az iszlám hívekkel szembeni szankció, hanem kizárólag a vallást radikálisan értelmező terroristák elleni, az állampolgárok védelme érdekében meghozott intézkedés” – hangsúlyozta az osztrák integrációs miniszter.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter a sajtótájékoztatón súlyos szakmai hibákról beszélt az újságíróknak – adta hírül a Der Standard.

Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőkapitány szerint, ha a birtokukban álló információkat jobban kezelték volna, lehetséges, hogy elkerülhető lett volna a tragédia. Ugyanis a radikális merénylő még júliusban olyan, Ausztriában tartózkodó emberekkel is találkozott, akik gyanús tevékenységük miatt a német hírszerzőszolgálatok megfigyelése alatt álltak.

Az osztrák hatóságok az eddig őrizetbe vett emberek közül hatot szabadon engedtek, nyolcat letartóztattak, két másik gyanúsítottal kapcsolatban pedig még vizsgálódik a rendőrség – írja a Der Standard.

Az eddig nyomozások abba az irányba mutatnak, hogy a merénylőnek német és svájci kapcsolatai is voltak. Feltételezhetőleg ez utóbbi is oka lehet annak, hogy Németországban a bécsi merényletsorozatot követően jelentősen megszaporodtak a rendőrségi razziák.