
Teljes döbbenet: beleszeretett az AI barátnőjébe, de ez még nem minden
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Mindig is kiállt a fajta gyűlölői ellen az a nő, akinek most pont emiatt kellett elveszíteni kisfiát. Olyan gyorsan következett be a tragédia, hogy nem tehettek semmit.
Soha nem gondolta volna az a dél-karolinai édesanya, hogy tragédiával fog végződni egy önzetlen jó cselekedete. Victoria LaBar az utcán talált rá egy elhagyott kutyára, amit átmenetileg befogadott otthonába. Éppen állandó gazdát keresett a pitbullnak, amikor az durván rátámadt 6 éves kisfiára.
Az események váratlanul érték és egyenesen sokkolták, hiszen előtte hetekig tesztelte az ebet kisebb háziállataival, de soha nem mutatta az agresszivitás jeleit. A brutális támadás az anya elmondása szerint olyan gyorsan történt, hogy senki sem tehetett semmit.
Az édesanya bevallása szerint a négylábú pillanatok alatt végzett a kis Cameron „Jayce” Hatfieldel. A férje és a másik kutyájuk próbálták leszedni az őrjöngő állatot a kisfiúról, de nem tudtak rajta segíteni. A tragédia után a Facebookon élővideóban számolt be a megrázó eseményről. Mind kiderült, eddig kiállt a pitbullokért, azért is akart segíteni most is. LaBar azt gyanítja, hogy a helyi vadászok dobhatták ki a kutyát, miután már nem akartak vesződni vele. A dél-karolinai Rendészeti Osztály (SLED) nyomozást indított - írja a Crime Online.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1729161657108601&set=p.1729161657108601
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.