RETRO RÁDIÓ

Miért így néz ki a Mikulás?





A Metropol összeszedte a nap legfontosabb információit: hogy miért úgy néz ki a Mikulás, ahogy, melyik kerületben korizhatunk ma ingyen és milyen filmnapok jönnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.06.
V. kerület ez lesz ma

A magyar hagyomány szerint december 5-éről december 6-ára virradó éjjel a nagyszakállú minden gyerekhez ellátogat, és az egész évben jól viselkedőknek ajándékot hoz, a rosszalkodók viszont virgácsot kapnak a Mikulástól. Hazánkban a december 6-ai ajándékozás a XIX. század közepére terjedt el. Az 1920-as évek gyerekkönyveiben pedig már rajzok, grafikák is találhatók a kövérkés, piros ruhás jókedvű öregemberről. Ahhoz, hogy a Mikulás alakját ma ilyennek ismerjük, a Coca-Cola 1931-ben indított reklámjai is hozzájárultak.

Ajándékot hoz a fehér szakállú (Fotó: Shutterstock)

Szent Miklós püspöktől ered a Mikulás

Szent Miklós püspökhöz számos legenda kapcsolódik. Az egyik legenda szerint egy elszegényedett nemesember három lányára prostitúció várt volna. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, ezért éjjel egy arannyal telt erszényt dobott be az ablakon, így a legidősebb leány tisztességesen férjhez tudott menni. A püspök hasonlóan tett a következő években a másik két lánnyal is. A legenda egyik változata szerint, a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette ki száradni a harisnyáját a kéménybe, amikor Miklós püspök arra járva beleejtette az ajándékát, így az pont a harisnyába esett.

Mikulás napja a jótékonykodásról is szól (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

A Mikulás és a Télapó nem ugyanaz!

Magyarországon a Télapó nevének az elterjedése az 1950-es évekre tehető. Ekkor a kommunista vallásellenesség miatt le akarták cserélni a Mikulást, és ehelyett az iskolákba a „Gyed Maróz”, vagyis magyarosítva a Télapó érkezett. A Télapó elnevezés egy gyermekdalba is beépült, amit a gyerekek előszeretettel énekelnek ezen a napon.

Havat hoz a télapó (Fotó: Pixabay)

Máig gyűjtik az ajándékokat az iskolákban

Ma még leadhatjuk ajándékcsomagunkat az ország összes iskolájában a Mosolymanók akció keretében. A jótékonysági gyűjtés alkalmával a szervezők hátrányos helyzetben lévő általános iskolásokat szeretnének megajándékozni, ezzel is mosolyt csalva a gyermekek arcára. A szervezők azt kérik a gyerekektől, hogy csak olyan játékot adjanak le, ami használt, de jó állapotú, vagy erre a célra vették és rakják egy dobozba, amire írják rá, hogy milyen nemű és korcsoportú gyermeknek szánják az ajándékukat.

Javában tart az ajándékakció (Fotó: Shutterstock)

Véradásért ajándék jár!

Ma az Országos Vérellátó Szolgálat Mikulás véradást tart. A nap alkalmából a szervezet a véradást Mikulás-finomsággal köszöni meg.

Életet ad, aki vért ad! (Fotó: Facebook)

Ünnepeld a Mikulás napját a jégen

Ma reggel 10 órától nyitja meg a kapuit az V. kerületi Szabadság téri jégpálya, amely egészen február végéig várja majd a korcsolyázás szerelmeseit. Kerületi lakosok ingyenesen használhatják a korcsolyapályát hétfőtől csütörtökig, reggel 10 és este 22 óra között, pénteken pedig este 6-ig. A pálya használatához lakcímkártya és védettségi igazolvány szükséges.

Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Európai Moziéjszaka 2021

December első hetében Európa számos pontján rendezik meg az Európai Moziéjszakát. Az európai filmkultúra sokszínűségét ünneplő esemény budapesti helyszíne idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház. A moziban egy kivételes alkotást, a Nem hagytak nyomokat című lengyel filmdrámát láthatják az érdeklődők, jóval a magyarországi premier előtt. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott, Jan P. Matuszynski rendezte film egy olyan fontos történelmi eseményt dolgoz fel művészi igényességgel, amelynek híre az egész régiót megrázta a nyolcvanas évek elején. A vetítés díjmentesen, regisztrációval látogatható, a díszvendég a film főszerepét alakító Tomasz Zietek lesz.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház szecessziós-mór stílusú épülete VIII. kerületi Rákóczi út 21-ben (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

47 éve mehetünk át a Deák téri aluljárón

1974-ben ezen a napon adták át Budapest egyik központi terének aluljáróját. Az aluljáró a filmeseket és az extrém sportok kedvelőit egyaránt vonzza, de felhasználták egy számítógépes játék helyszíneként is.

Budapest, 2020. augusztus 25.
Utasok szállnak be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hármas metróvonalán közlekedő egyik szerelvénybe a Deák téri állomáson (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Öltözz Mikulásnak, nézd ingyen a hokimeccset

Ma este fél héttől az FTC a Csíkszeredát fogadja a Tüskecsarnokban. Mivel a hétfői mérkőzés éppen Mikulás napjára esik, így az FTC-Telekom Jégkorong szakosztálya, csatlakozva a Szövetség kezdeményezéséhez, ajándékokkal és kedvezményekkel várja a szurkolókat. Azok, akik Mikulásnak, Mikulás manójának, vagy krampusznak beöltözve érkeznek a mérkőzésre, ingyenesen léphetnek be a Tüskecsarnokba. A 14 év alatti gyerek pedig ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amelyre az online jegyelővétel mellett a helyszíni pénztárakban is lehet jegyet váltani ma 17.30-tól.

Jégkorongmeccs (Fotó: Fradi.hu)

 





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás