RETRO RÁDIÓ

Rémisztő! A túravezető szándékosan vezethette a krokodilok közé az ikreket és barátaikat





Megmenekültek az angol ikerlányok, akikre krokodil támadt egy mexikói lagúnában, egyiküket a baleset után kómában kellett tartani.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.06.11.
tragikus túra

A 28 éves Laurie ikrek egyike, Melissa a hétvégi balesetben szerzett sebesülésektől vérmérgezést kapott, ezért kellett mesterséges kómát előidézni. Péntekre mindkét lány jobban lett, a BBC hírportáljának adtak interjút.

Az ikrek barátaikkal folyami túrán vettek részt Mexikóban, a Manialtepec-lagúnában. A sekély víz krokodilok élőhelye, és a csoport nem tudta, hogy éppen költési időszak van. A másik ikerlány, Georgia elmondása szerint szóltak a túravezetőnek, hogy a folyószakasz úgy néz ki, mint ahol krokodilok tanyáznak. A túravezető valószínűleg német volt, és mint kiderült, a helyi hatóságoknál nem regisztrálták, a baleset óta el is tűnt.

A túravezető szándékosan vezethette a krokodilok közé az ikreket és barátaikat? Fotó: GettyImages

A túravezető ragaszkodott ahhoz, hogy a víz biztonságos, fürödhetnek benne

Amíg a csoport a napfényes délutánon - nem éjjel, ahogy az első híradások szóltak - a vízben úszott, Melissát hirtelen a felszín alá rántotta valami.

Egy helyi környezetvédő szerint valószínűleg fiókáit védelmező nőstény krokodil támadott a lányra, háromszor harapta meg a hasán és a lábán. Testvére ütni kezdte az állat orrát, egyik társuk a partra úszott, segítséget kért, de addigra már egy arra járó turistahajóból is észrevették őket és segítettek nekik.

Lalo Escamilla a hajót vezető helyi ornitológus elmondta, hogy a megfelelően képzett vízitúra-vezető hajósokat aggasztja, hogy az ismeretlen túravezetők felelőtlen akciói veszélyeztetik az üzletágat.

Melissa életveszélyesen megsérül, tüdejébe víz került, később vérmérgezést is kapott, a magánkórházban, ahol kezelték, már magához tért a mesterséges kómából. A teljes felépüléshez vezető útja azonban még hosszú lesz - mondta el testvére, aki könnyebben sebesült csak meg.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás