Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány és a saját Facebook-oldalára feltöltött videóban köszöntötte a védőnőket, akik ötezren teljesítenek szolgálatot Magyarországon.

„Köszönettel tartozunk nekik, különösen most, hiszen a koronavírus-járvány idején ott dolgoztak az oltópontokon, és ők szervezték a 16-18 éves korosztály oltását is” – mondta. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hozzátette, a védőnők szerepe és tevékenysége szép magyar tradíció, „a segítőkészség, együttérzés és a szakmai felkészültség magas színvonala kiemeli az egészségügy dolgozóinak ezen rétegét.” „Ahogy önök megtettek mindent a magyar gyermekekért és családokért, a magyar kormány is megtesz önökért mindent” – hangsúlyozta a miniszter. A videóban Lőrinczi Orsolya területi védőnő arról beszélt, hogy a védőnői foglalkozás 106 éves, hungarikumként megbecsült hivatás:

„A legszebb hivatás az enyém, egy 106 éve Magyarországon fennálló, hungarikumként megbecsült hivatás a védőnői. A családokat segítjük, nemcsak a kismamákat, a várandósokat, a kisbabákat, hanem az egész családot szeretnénk gondozni és segíteni. Ez csak elhivatottsággal végezhető munka, az ember belerakja a személyiségét, a szeretetét, és így tudja segíteni a családjait. Most már az egészségügyi bértáblába is bekerültünk, így a négylépcsős bérrendezési folyamat is elindult” – mondta.

A védőnők nemcsak a várandósokat és a gyermekeket, hanem az egész családot segítik – mondta, hozzáfűzve: ez a munka csak elhivatottsággal végezhető.