RETRO RÁDIÓ

Megható! Az egész ország összefogott a méltatlanul feljelentett mentősért és bajtársaiért – Videó!





Hihetetlen mértékű társadalmi összefogást eredményezett a felháborító eset, videóüzenetben reagált a feljelentett mentős.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.08.
megható

Mint arról korábban beszámoltunk, az Országos Mentőszolgálat kedden közölte: valaki feljelentett húsvétkor egy mentőst, amiért egy budapesti, Szentendrei úti hamburgerezőnél elvitelre ételt vett magának és bajtársainak. Az ügyben vizsgálat is indult. Ebből kiderült, pontosan 1 perc 51 másodpercig tartott megvenni az ételt, amelyért a poszt szerint nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy a mentősök ezután az állomáshelyükhöz érve riasztást kaptak, így csak jóval később ehették meg a kifogásolt ebédet.

Hihetetlen mértékű társadalmi összefogást eredményezett a felháborító eset, étkezdék, hamburgerezők és minden ember a mentősök mellé állt, és köszönetüket fejezték ki munkájukért. Több étkezde is kedvezményes vagy akár ingyenes ebédet kínált fel a hősies mentősöknek.

Még Buvár Mariann mentőápoló bajtársnőnket is meghatotta az a példátlan társadalmi összefogás, amit egy méltatlan panaszlevél váltott ki a napokban. Köszönetében ígéri, továbbra is helyt fognak állni bajtársaival! Köszönjük a támogatást” – írták az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.





Ezeket olvastad már?
Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás