RETRO RÁDIÓ

Újabb legendától búcsúzunk, meghalt a kiváló magyar sportoló - Fotó!





A magyar férfi vízilabda-válogatott saját közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy elhunyt az egykori válogatott sportoló.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.10.
gyász

Bors László, a korábbi válogatott vízilabdakapus 62 éves korában hunyt el. Összesen 25 alkalommal védte a nemzeti gárda kapuját.

A korábbi élsportoló meghatározó játékosa volt mind a BVSC -nek, mind a Honvédnak. A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló Közhasznú Egyesülettel magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és kiérdemelte a klub örökös tagja kitüntető címet is.

Pályafutása befejezése után is a vízilabda közelében maradt: edzősködött, emellett sportág játékvezetője és ellenőre is volt.

Minden idők egyik legszebb vlv-fotója ez - legalábbis így tartja a krónikás (a kép készítője). Szombathelyen vagyunk, 2018. augusztus 17-én. A magyar U18-as válogatott legyőzte a regnáló korosztályos Európa-bajnok Montenegrót és bejutott a világbajnokság elődöntőjébe. A képen a kapusedző köszönti tanítványát, a meccsen parádézó hálóőrt, Grieszbacher Márkot. Ezzel a fotóval búcsúzunk, Isten veled, Bors László!”- ezekkel a szavakkal búcsúzott a korábbi válogatott játékostól saját Facebookján a magyar férfi vízilabda-válogatott.





Ezeket olvastad már?
Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás