Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden azaz május 10-én Áder János és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.

Áder János és Novák Katalin Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés.

A politikus hétfőn mutatta be munkatársait

Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

A mai nap katonai tiszteletadással egybekötött díszceremóniát tartanak, vagyis a formális beiktatás után az ünnepi ceremónia is megtörténik.

A hivatalos program szerint reggel fél kilenckor a Kálvin téri református templomban tartanak ökumenikus istentiszteletet, majd 11 órától kezdődik a Kossuth téren a Beiktatási Díszceremónia, melyen beszédet is mond Novák Katalin.

Fellép Balázs János és Kádár Viktória zongoraművész, Rúzsa Magdi, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Angelica leánykar is. 13-18 óráig pedig megnyitják a Sándor-palotát is az érdeklődők előtt – írja a Ripost.

Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!