Kő Boldizsár tematikus, fából faragott meseterein játszanak Budapesten a Millenárison, a Benczúr-kertben, Budafokon, de a budai szívkórház udvarán is. A művész egyedi készítésű stációi között az idei nagyböjtben azonban már nem sétálhatunk végig, mert Aba önkormányzata elbontotta a II. János-Pál pápának is emléket állító keresztút-ösvényt.

Kő Boldizsár (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

Nézd meg videón is az alkotó kálváriáját!

Kő Boldizsár 13 éve készítette el stációit, amelyet a megkérdezése és engedélye nélkül felszámoltak, majd kapott egy levelet Aba jelenlegi polgármesterétől, amelyben háromszoros áron felajánlják neki visszavásárlásra az elbontott kálváriáját.

100 éves hársfákhoz illeszkedtek a fülkék a járda mentén (Fotó: Facebook)

„A Facebookon keresztül értesültem róla, hogy azok a stációk, amiket 13 éve egy Aba nevű csodálatos településre készítettem, és igazából egy II. János Pál pápának is emléket állító, felszentelt keresztút volt, a polgármesteri hivatal megbízásából lebontották” – kezdi kálváriájának történetét Kő Boldizsár. A művész hozzáteszi, ráadásul 13 és fél millió+ áfáért vásárolhatná most vissza alkotását, amelyért annak idején 4,5 millió+ áfát kapott, szállítással és felállítással együtt.

A hétfokú létrák (Fotó: Facebook)

– Hétfokú létrák támaszkodtak 100 éves hársfákhoz, mindegyik fülkét az adott hársfához készítettem el. Tudni kell, hogy egyetlen csavart sem használtam a szobraim felállításakor, csak tömör fát. Akik szétszedték, azt hitték, hogy be van betonozva, ezért tőből levágták a létrák alját, van amelyik fülke letört a létráról. A szakszerűtlen elbontás következtében jelentős kárt okoztak. Most egy traktorhangárban vannak a falnak támasztva – tudjuk meg az alkotótól.

Pilátus ítáélete: Faragott és festett állomás (Fotó: Facebook)

Ha egy szoborcsoportot el akar bontani bármilyen önkormányzat, akkor annak az a törvényes útja, hogy meg kell keresni a művészt vagy annak utódját. Ha a művész nem járul hozzá, akkor azt nem bonthatják le. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy ez egy magánterületre lett felállítva, és mozgásában akadályozta a tulajdonost. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az összes stáció a járda mellett állt, és a járdán zavartalanul lehetett sétálni.”

Cirenei Simon segít vinni a keresztet (Fotó: Facebook)

Kő Boldizsár kálváriája ügyében megkerestük mi is a település polgármesterét. Szerettük volna közölni a válaszát a Kő Boldizsár válaszlevelében tett javaslatra, amely szerint a művész segít másik települést keresni alkotásának, ahol megbecsülik azt – amennyiben egy szakmai zsűri dönt a kompozíció értékéről, Dr. Mikola Lajos polgármestert csak telefonon sikerült elérnünk, itt mondta el véleményét, de annak nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá. Annyit engedélyezett, hogy leírhatjuk: „Nincs ügy, az önkormányzat nem kíván nyilatkozni.”

 

A polgármester levele

Aba polgármester ezt írta Kő Boldizsárnak

„Tisztelt Kő Boldizsár úr!

Az ön által készített és a birtokháborító, törvénysértő állapot megszűntetése miatt elbontott abai kálvária ügyében keresem. Az Önkormányzat a kálvária újbóli felállítása előtt, tekintettel az alkotás vallási témájára megkereste az Aba Katolikus Plébániát és a véleményét kérte. Nemrégiben megérkezett a Plébánia hivatalos válasza a megkeresésünkre. Ennek ismeretében, azzal összhangban várhatóan a kálvária nem kerül újra felállításra Aba közigazgatási területén.

Korábbi nyilatkozataiban jelezte, hogy komoly érdeklődés van a műalkotás iránt más szervezetek, személyek részéről. Az Önkormányzat részéről nincs akadálya annak, hogy az érdeklődők megvásárolják a műalkotást. A műalkotás jelenleg 17 millió forint értéken van nyilvántartva az abai vagyonleltárban, mivel műalkotásként nem számolható el rá értékcsökkenés.

Kérem segítségét, hogy az alkotás Önnek is megfelelő új tulajdonoshoz kerüljön. Természetesen annak sincs akadálya, hogy alkotóként akár Ön visszavásárolja az alkotást.

Tájékoztatom, hogy az értékesítésig, illetve annak elmaradása esetén is az Önkormányzat megfelelő helyen raktározza az alkotást.

Megtisztelő figyelmét köszönöm!

Aba, 2021. január 21. Tisztelettel:

Dr. Mikola Lajos polgármester”

 

 

Kő Boldizsár válasza

Az alkotó válasza

„Tisztelt Polgármester úr!

megkaptam levelét, melyben felajánlja a stáció szobrok megvásárlásának lehetőségét.

Üdvözlöm a szándékot, jó megoldásnak érezném, hogy amennyiben az abai vezetés meg akar válni az alkotásaimtól, úgy az kerüljön át máshova, ahol azt megbecsülik.

Ezzel mindenki jól járna, a művek tárolásával és állagmegóvásával az önkormányzat nem kellene többet foglalkozzon, és elcsendesülhetne ez a sok negatív ítélet, és kritikus sajtómegítélés, mely a kálvária elbontása miatt Abát éri az utóbbi időben.

Szívesen segítek önkormányzatot találni, mely hajlandó a saját költségén a műveket szakszerűen elszállíttatni, restauráltatni, és felállíttatni. Valószínűleg tudnak is majd valamennyit fizetni, amiért Aba lemond róla. Ennek az összegnek reális mértékét egy művészeti szakzsűri tudja pontosan meghatározni.

Ezért a munkámért, annak idején, 6 millió forintot kaptam, de azért cserében fel is állítottam, oda is szállítottam, és a akkor a létrák és fülkék egyben voltak, még nem volt semmi összetörve. Így, jelen állapotában ez a szobor sokkal kevesebbet ér annál, mint amennyiért eladásra kínálják. Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy szerencsés lenne olyan precedenst teremteni, ami azt mutatná, érdemes ma Magyarországon lebontogatni a köztéri szobrokat, mert sok pénzért el lehet aztán adni őket, s ezzel milyen jól jár a település!

Szerintem azt senki sem gondolhatja igazságosnak, hogy a szoborbontásért magas jutalom jár! Bevallom, korábban az a tény, hogy a szerzői jogaimat megsértve, értesítés és a beleegyezői nyilatkozatom nélkül, szakszerűtlenül elbontották a szobraimat, és aztán még lekicsínylően nyilatkoztak a munkámról, nagyon elszomorított, és ezért előkészítettem a jogi lépéseket, de békés ember vagyok, nem pereskedni szeretek, hanem sérelmeimet félretéve, megoldást találni.

Ha az önkormányzatnak valóságos eladási szándéka van, akkor lényegesen alacsonyabb eladási árat kell megszabni! Szerintem azok után, hogy milyen értéktelennek állították be a munkáimat, akár oda is ajándékozhatnák azt az arra jelentkezőnek. Aba azzal is nyerne, hiszen nem kellene tárolni, nem kéne vele vesződni, és a sajtó is végre pozitívat is írhatna a kálvária eddigi ügyéről.

Úgy gondolom, mindnyájunk érdeke, hogy ez, a számomra fájó és sértő helyzet minél hamarabb megoldást találjon.

Tisztelettel: Kő Boldizsár”

 

Metropol megkeresése

„Tisztelt Polgármester,

Mikola Lajos!

Lapunk is foglalkozik Az Abán elbontott, Kő Boldizsár által készített stáció-szoborcsoport ügyével. Olvasóink korrekt tájékoztatása érdekében tisztelettel kérdezzük, mi a válasza, mi Aba önkormányzatának hozzáállása a művész önnek írt válaszlevelére, amelyben felajánlja, hogy segít másik települést keresni alkotásának, ahol megbecsülik azt – amennyiben egy szakmai zsűri dönt a kompozíció értékéről, illetve Kő Boldizsár felveti annak a gesztusnak a lehetőségét is, hogy Aba odaajándékozza egy másik településnek a stációkat, ha már itt nincs szükség rá.”