dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos a ratkotunde.hu oldalon oszlatta el a tévhiteket és magyarázta el világosan, hogy milyen kapcsolat lehetséges a járvány, a vakcina, valamint a menstruáció kimaradása között.

Spekuláció, rémhír vagy valóság?

A vakcinákkal, pontosabban azok mellékhatásaival kapcsolatban nagyon sok hír röppent fel. A vakcinák ciklusra gyakorolt hatása ugyan vitatott, de sok esetben képesek összezavarni a menzeszt, ami aztán jellemzően magától helyreáll 3–6 hónap alatt. Az is tény, hogy az eltolódás hátterében a stressz, önmagában a járvány miatt érzett szorongás, sőt, akár az oltás nyomán érzett megkönnyebbülés is állhat.

A vakcinák sok esetben képesek összezavarni a menzeszt, ami aztán jellemzően magától helyreáll 3–6 hónap alatt (Fotó: Shutterstock)

Érzelmi hatások

„Mivel a menzesz hormonális folyamat, és persze a szervezeten belül zajlik, így arra bizony az érzelmek is hatást gyakorolhatnak. A stressz, a szorongás, vagy annak hirtelen, katartikus feloldása pedig különösen alkalmas arra, hogy megzavarja a menzeszt. Ez jellemzően rövid távú zavart okoz, vagyis egy-két ciklus alatt beáll a folyamat a normál időszakra” – mondta dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. „Sok esetben azonban a menzesz a pandémia alatt a nőknél elcsúszott. Ennek oka azonban messze nem a vakcina, hiszen a csúszás már az oltás előtt is jelentkezhetett. A problémát sokkal inkább a stressz mellett jelentkező mozgáshiány, az étkezési szokások felborulása, eltolódása okozza.”

A test védekezik

A stressz, amit a pandémia, a home office és a bezártság miatt élünk meg, komolyan hat a szervezetre. Ellene a test úgy védekezik, hogy a hatásait kompenzálja, ehhez azonban több tápanyagot vesz igénybe. Mivel az étkezési szokások is sokszor felborulnak ebben az időszakban, így a tápanyagbevitel is változik, tovább romlik (egyébként sem jó, mivel a fejlett országokban jellemző a tápanyaghiányos állapot, ami az élelmiszerek beltartalmának csökkenése miatt van jelen). A mozgáshiány pedig a bevitt tápanyagok felszívódására van rossz hatással, vagyis összességében akár jelentős mértékben is csökkenhet a hasznosuló tápanyagok mennyisége.

Nincs tápanyag, nincs havi vérzés

Abban az esetben, ha a tápanyag nem elegendő, a test kénytelen reagálni. Mivel a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok a hajtóanyagai a testnek, ha nincs belőlük elég, akkor egyes funkciók leromlanak. Ezek észszerűen nem lehetnek azok, amelyek az életben maradáshoz szükségesek, így többnyire olyan folyamatok sérülnek, mint a ciklus, vagy éppen az egészséges haj és bőr kialakítása. Sajnos hiába állunk vissza a normál kerékvágásba, éppen az élelmiszerek beltartalmi csökkenésének következtében a kialakult hiányállapotokat rendbe hozni kizárólag táplálkozás révén szinte lehetetlen.

Így kell pótolni a tápanyagot

A tápanyagpótlásban jó alternatív megoldást jelentenek a női vitaminok, adott esetben a családra vágyó párok nőtagjainál a várandósvitaminok, de csak akkor, ha megfelelnek pár kritériumnak. Ezek közül az egyik a komplexitás, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását (pl.: cink–réz; vas–C-vitamin stb). Fontos, hogy az anyagok szerves kötéssel legyenek jelen, hiszen ez akár 80 százalékkal is javítja a hasznosulásukat (a szerves kötésekről – praktikusan a citrátok és glükonátok –, a kötési formákról információt az összetétel leírásánál kaphatunk).