RETRO RÁDIÓ

Valami furcsa jelent meg a Holdon, ez tartja lázban a netezőket





Érdekes formájú objektumot észlelt egy holdjáró. A kutatókat is kíváncsivá tette a felfedezés, aminek kilétére végre megtalálták a magyarázatot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.14.
holdkutatás

Még december elején szúrt ki a kínai Jütu–2 robot egy furcsa alakú objektumot a Von Kármán-kráterben. A szakértők közelebb küldték a holdjárót, hogy kiderüljön, mire bukkantak. Azt feltételezték, hogy egy szikla lehet, amely egy becsapódás miatt vált ki a talajból. Szimmetrikus alakja miatt egy ideig még azzal is viccelődtek, hogy idegen telepesek kunyhóját sikerült kiszúrniuk.

Az eredeti feltételezést sikerült most bizonyítani, bár a szikladarab mérete sokkal kisebb, mint azt eredetileg gondolták – írja a livescience.com. Mivel formája egy görnyedt, répát majszoló nyúlra hasonlít, így a Jáde nyúl nevet kapta, ami egyébként a Jütu jelentése is. A Csang-o–4 és a Jütu–2 az első olyan űreszközök, amelyek a Hold túlsó oldalán landoltak. A felderítést 2019 óta végzik. A Hold felszíne 38 millió négyzetkilométernyi sziklából áll, ezért csillagászatilag kivételes lett volna, ha bármi mást találnak.





Ezeket olvastad már?
Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás