
Otthagyta a családi vacsorát a nő: durva megjegyzést tett rá a férje
A kommentelők többsége a hölgy mellett áll.
Több ezer vásárló érintkezhetett az eladóval, aki étellel is dolgozott. Az üzletet azonnali hatállyal bezárták.
Egy New Jersey-ben dolgozó Starbucks-alkalmazott hepatitis A-tesztje lett pozitív. Mielőtt ez kiderült, bejárt a munkahelyére, így téve ki tudta nélkül vevők ezreit a fertőzésveszélynek. A kávézónak átlagosan napi 600 látogatója van, de néhányan visszatérnek akár naponta többször is… Az üzletet bezárták, az érintettek felkutatásán pedig dolgoznak, hogy mindenki oltást kaphasson.
A hatóságok felhívták rá a figyelmet, hogy aki az érintett Starbucksban járt, legfeljebb két héten belül oltassa be magát. 800 fő már megkapta a vakcinát.
A hepatitis A vírus a májat támadja meg, a fertőzött egyénnel való szoros érintkezés vagy szennyezett étel/ital fogyasztása révén. A tünetek közé tartozik a láz, a fáradtság, az émelygés, a hányás. A gyanakodásra okot adó jelek általában a fertőzés után két-hat héttel jelentkeznek, és kevesebb, mint két hónapig tartanak. A hepatitis A aránya az Egyesült Államokban több mint 95 százalékkal csökkent, mióta a vakcina 1995-ben elérhetővé vált.
A kommentelők többsége a hölgy mellett áll.
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.