A Metropol összeszedte, mik a nap legfontosabb történései, vagy mondjuk, milyen hangulatos kalandtúrákra és sporteseményekre érdemes ellátogatni azoknak, akik még kiélveznék a melegebb időjárást.

Hőseikre emlékezünk

Koszorúzással és rendkívüli történelmi órával emlékeznek a nap során az aradi vértanúk kivégzésének 171. évfordulójának alkalmából. Mint ismeretes, az 1848–49-es szabadságharc leverése utáni megtorló hadjáratban tizenhárom honvédtisztet végeztek ki Aradon a forradalomban betöltött szerepükért. Ugyanekkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét is lelőtték. Ezen a napon Magyarország lobogóját ünnepélyesen felvonják, majd félárbócra eresztik a Kossuth téren. A nap során a Parlamentben és több fővárosi kerületben is megemlékeznek a hősökre.

A Fiumei úti sírkert egész nap látogatható lesz, október 10-én szombaton pedig interaktív történelem órát tartanak az érdeklődnek, méltóképpen emlékezve a modern magyar nemzeti identitás megteremtői előtt. A séta során a látogatók megtekintik a legszebb és legfontosabb síremlékeket, így az első miniszterelnök, Batthyány Lajos mauzóleumát, a sírkert egyik legfontosabb emlékhelyét, valamint három aradi özvegynek a sírját is.

A XVI. kerületben este 18:00-tól tartanak csendes megemlékezést és gyertyagyújtást a helyiek a Prodám utcai Hősi emlékműnél.

– Soroksáron 17:00-i kezdettel rendeznek emlékműsort az aradi vértanúk tiszteletére. A Hősök terén verset mond Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, közreműködik Kiss László népzenész, énekes.

Fotó: MTI Fotó: Mónus Márton

Ki kapja a fizikai Nobel-díjat?

Ma ítéli oda a fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Szerdán a kémiai, csütörtökön az irodalmi, pénteken a béke, jövő hétfőn pedig a közgazdasági Nobel-díjasok neveit hozzák nyilvánosságra. Idén a koronavírus járvány miatt elmarad a decemberi stockholmi díjátadó gála. A friss nyertesek saját hazájukban, feltehetően a svéd követségeken vehetik át a medált.

Fotó: Awalin/Wikipedia

Csodaország a belvárosban

Sejtelemes kapualjak és romos homlokzatok varázslatos világa tárul az érdeklődők elé a Titkos kertek és terek a belvárosban című program keretein belül. Az érdeklődők az V. kerület, Kamermayer Károly téren található szobortól induló túrán közel három órán keresztül csodálkozhatnak rá Budapest eltitkolt mesevilágára. Ösvények, évszázados fák és a tősgyökeres fővárosi lakosok számára is ismeretlen keretek mesélnek a régmúltról a jövő nemzetékének.

Fotó: imaginebp.hu

Hajrá Timi!
Ma délelőtt 10:55-től, az Eurosporton drukkolhatunk Roland Garros, páros, negyeddöntőjében Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszezőknek, aki az ukrán és fehérorosz Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics ellen küzdenek a továbbjutásért.

Fotó: AFP

Sikló helyett busz, a külvárosban több járat terelve jár

  • Az M3-as metró a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhatnak. November 6-ig az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák megállókon nem áll meg. A 9-es és az M30-as autóbuszt, illetve a 72-es és a 73-as trolibuszt ajánljuk.
  • Október 9-e, péntekig nem jár a budavári Sikló. A 1870-ben épült majd 1986-ban újrainduló különleges panorámát nyújtó felvonó karbantartási munkálatok miatt nem szállít utasokat a héten. Hazánk legszebb turistalátványosságát, a Budai várat a 16-os busszal érdemes megközelíteni a hét során az érdeklődőknek.
  • Útbeszakadás miatt terelve közlekedik a Csepelen a 152-es busz. A munkálatok miatt a járat nem érinti a Kolozsvári utcai megállót. Egyelőre nincsenek információk mikor áll vissza a normál menetrend. A helyiek a Katona József utcában található ideiglenes megállóban tudnak felszállni a 152-es buszra.
  • Vasárnapig nem érinti az Előd utcai és a Vörösmarty utcai megállókat a 36-os busz. Az utóbbi megállóban a 135-ös jelzésű busz sem áll meg. A járatok az Ábrahám Géza utcán át közlekednek Pestszentlőrinc, illetve a Soroksár, IKEA áruház felé. Az ideiglenes megállók az Ábrahám Géza és a Vörösmarty utcákban találhatóak.
  • A tervek szerint jövő júniusig terelve közlekedik a 16-os, a 116-os és a 16A autóbusz, illetve a 916-os éjszakai járat. A járművek nem érintik a Széll Kálmán tér és a Mátray utca megállókat. A buszok a Várfok utca helyett a Széll Kálmán téren a Margit körúton, a nagykörúti villamosok felszállóhelye mellől indulnak. A Mátray utca megálló az Ostrom utcába került.