RETRO RÁDIÓ

„Megígértük neked, hogy bátrak leszünk, akárcsak te, de megtörtünk” – elhunyt a kétéves rákos kislány





Még be sem tölthette a 3. évét a kislány, aki szinte a születésétől fogva küzdött az életben maradásért, de nem bírta tovább.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.22.
Szívszorító

Eliza 10 hónapos kora óta egy nagyon ritka és agresszív rákkal küzdött, amelyet atípusos teratoid/rhabdoid tumor néven tartanak nyilván.

A gyermek gyógyítása érdekében gyűjtésbe is kezdtek a szülei, hogy biztosítani tudják a kicsinek a megfelelő kezeléseket és gyógyszereket, azonban minden hiába volt.

Sajnos semmi sem hatott. A rák egyre terjedt a kislány szervezetében. Eliza küzdelmét az anyukája, Kate Hudson Instagram-oldalán követhették nyomon.

Bármennyire is szörnyű, a kislány állapota annyira súlyosbodott, hogy a szülők elkezdték tervezni a temetését.

„Rá lettünk kényszerülve, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amiket eddig elkerülhettünk” – fogalmazott Kate.

A kislány körülbelül 2 év küzdelem után nem bírt tovább a testét folyamatosan támadó rákkal. A csöppség 2 hónappal a 3. születésnapja előtt, éppen apák napján végső búcsút vett a világtól.

„Édes kislányom. Nem tudom, hogy fogunk tovább menni nélküled. Tudom, hogy megígértük neked, hogy bátrak leszünk, akárcsak te, de megtörtünk. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy már nem szenvedsz, már nincsenek fájdalmaid vagy nem tudsz csalódni abban, amilyen az életˮ – áll a szívet tépő levélben, amit az anyuka írt a közösségi oldalán. „Azt hittem, a halálodra fel tudunk készülni, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy haldokolsz. De sokkolt. Nem voltam kész arra, amit meg kellet élnem” – így búcsúzott a gyermekétől a nő, aki reggel még megszokásból a kislány kezéért nyúlt, de már nem volt ott.

„Szeretném hinni, hogy valahol még életben vagy. Azt akarom hinni, hogy felébredek ebből a rémálomból, és ott leszel a kezünket fogva. És annyit mondasz, hogy ez csak egy rossz álom volt” – fejezte be a búcsúzást a megtört anyuka.

A kislány 2018. 08. 10-én született és 2010. 06. 20-án szenderült végső álomra.

 





Ezeket olvastad már?
"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás