RETRO RÁDIÓ

Elhunyt a legendás tévés, legyőzte a halálos kór





A tévénézők leginkább a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.17.
gyász

A közismert városvédő, Ráday Mihály Budapest díszpolgára 79 éves korában súlyos betegségben pénteken halt meg.

Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.

1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város „műemléki alapjának” és „helyi értékvédelmi rendeletének”, helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Ő szervezte meg a „városvédő fotózást”, amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. Írásaiból több könyv jelent meg, több ezer fényképpel.

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás