RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Heti 150 ezer Pfizer-vakcina lesz





A kormányfő szerint a nyugat-európai országok legalább egy vagy két hónappal vannak lemaradva Magyarország mögött.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.14.
bejelentések

Ahogy azt korbábban megírtuk, a hét utolsó munkanapját sokan félvállról veszik, hiszen az már majdnem hétvége. Orbán Viktornak ellenben ezek a napok az egyik legsűrűbbek. A hajnalt általában az operatív törzs ülésén kezdi, és nem volt ez most sem másképp.

A megbeszélés után a rádióban számol be a legfrissebb döntésekről

Magyar vagyok, ezért sohasem leszek elégedett (Fotó: Facebook)
Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy magyar vagyok, ezért sohasem leszek elégedett az oltási számokkal. A versenyszellem a magyartól nem idegen, jól álljuk a versenyt, de ez egy speciális verseny – tette hozzá. Ez a verseny a magyar emberek életéért szól. Komoly veszteségeink is vannak, és az együttérzésnek is az első helyen kell maradnia.

Nagy magyar teljesítmény

A kormányfő szólt arról is, hogy Karikó Katalin esetében is egy nagy magyar teljesítménnyel állunk szemben. , és sok millió ember életét mentette meg a kutatásaival – mondta. Olyan professzor asszonyunk van, aki ebben a világban a járvány kivédéséhez szükséges védőoltásról mindent tud.

Orbán Viktor: A bajban nem lehet számítani a baloldalra

A kormányfő közölte, hogy Karikó Katalin azt állította, hogy az általuk alkalmazott módszer révén gyorsabban lehet választ adni a koronavírus mutánsaira, és ez bizonyos nyugalmat adott. A miniszterelnök elmondta, hogy a baloldal esetében teljesen egyértelmű, hogy csúfosan leszerepeltek járványügyben, semmit sem segítettek, csak gátoltak. Több mint hiba volt kamuvideókat gyártani, és lebeszélni az embereket az oltásról. A bajban nem lehet számítani a baloldalra. „A nyugat-európai országok legalább egy vagy két hónappal vannak lemaradva. ” – mondta a miniszterelnök. Megmérik egy fiatal vérnyomását, mielőtt beoltják a német–amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával (Fotó: MTI/Komka Péter)
Amit korábban abszurdnak láttam, most valósággá vált! Összesen 944 ezer olyan regisztrált ember van, aki még nem vette fel az oltást. Ők minden bizonnyal Pfizerre várnak. Heti átlagban 150 ezer Pfizer-oltás jut. Mindezek mellett mindenfajta vakcina is van” – tette hozzá.

A tömegrendezvényre nem lehet menni védettségi igazolvány nélkül

„Magyarország a legkorábban térhet vissza a normális élethez, de a járvány ettől még van„ – mondta a kormányfő. Hozzátette: mindenki tartsa be a biztonságos élethez szükséges szabályokat! 4,4 millió fő kapta meg eddig az oltást, és már pünkösd környékén elérjük az 5 milliót. Akkor jelentjük majd be a legújabb könnyítéseket. Amit nem tudok bejelenteni, hogy a tömegrendezvényekre nem lehet védettségi igazolvány nélkül menni augusztusig.

Hétfőtől regisztrálhat a világ magyarsága

Nem lehetetlen, hogy a hatmilliót is elérheti a beoltottak száma, de ez teljesen az embereken múlik. Van egy vakcinagazdálkodással foglalkozó munkacsoport, a szükséges rendeléseket leadtuk, az esetleges harmadik oltáshoz szükséges oltóanyag már a zsákban van. Hétfőtől arra biztatjuk a világban élő magyarokat, hogy regisztráljanak” – mondta a kormányfő.

Ez lesz a fordulópont

Orbán Viktor szólt arról is, hogy ha nincs magyar gyerek, akkor nincs magyar jövő. A kormányfő szerint 2010 körül látszott, hogy a magyar fiatalok több gyereket akarnak, mint amennyi megszületik. Ha jó gazdaságpolitikát és jó családpolitikát csinálunk, akkor Magyarországnak a népesedési egyensúlya helyre fog állni, de még nem tartunk itt – tette hozzá. A fordulópont akkor lesz, amikor azt tudjuk mondani, hogy aki gyermeket vállal, az anyagilag is jobban jár.

Ezzel minden megváltozik

Ha van gyermek, minden megváltozik, az élet minőségét is megváltoztatja. A helyzet sokat javult, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy a gyermeket vállalók jobban járnának, mint a gyermek nélküliek” – tette hozzá. A miniszterelnök egy videót osztott meg a Facebook-oldalán. „Magyarországon ma négy biztonságos és hatékony vakcina elérhető. Regisztráljanak, mert az oltás életet ment!” – írat a kormányfő a bejegyzéséhez.




Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás