Évekig tartó ügyben hozta meg a végleges döntést a Fővárosi Ítélőtábla. L. Csabát és a feleségét, L. Adát a másodfokon a bíróság felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta június 2-án. A mindössze hathetes baba halálát 2013-ban agyvérzés okozta, mert a szülők nem adták be neki a kötelező K-vitamint számolt be róla a Ripost.

A házaspár gyermeke 2012-ben született az otthonukban, és csak rövid ideig volt K. Csabáéknál. A lakásban fűtési problémák lettek, ezért a család úgy döntött, hogy egyik barátjuknál húzódnak meg. A baba egy darabig jól volt, de 2013. január 1-jén borzalmas fájdalmakat élt át. A csecsemő rosszul lett, sírt, míg végül délután többször sugárban hányni kezdett. A babát a család barátja orvoshoz akarta vinni, de hiába: L. Csaba nem engedte. A baba hányása késő estére sem múlt el, ezért orvost hívtak. A kórházban, az orvosok kezei között hunyt el K-vitamin-hiányban.

Képünk illusztráció / Pixabay

A szörnyű tragédia után a szülők próbálták menteni a menthetőt, és elemi problémákra hivatkoztak. Szerintük nem K-vitamin, hanem az egészségügyi ellátás a hibás. L. Csaba szerint a csecsemő halálát az ügyeletes okozhatta, aki túl erősen ragadta meg a fejét, ráadásul a fejvénájába akarta beadni az infúziót. A mentősök szerinte a mentőautóban is hatalmas hibát követtek el: az autó akkorát zökkenhetett az út során, hogy így sérülhetett meg a gyermek tarkója, amit rossz gyógyszerekkel kezeltek.

Nem kell a rácsok mögött lenniük

A baba halálát okozó szülők ellen tavaly februárban első fokon döntött a bíróság, miszerint L. Csaba másfél év fogházbüntetést, de két év próbaidőre felfüggesztettet, feleségét, L. Adát pedig egy év fogházbüntetésre, de két évre felfüggesztve ítélte a bíróság, gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében. A párnak a mostani ítélet miatt nem kell a rács mögött töltenie a rájuk rótt 2 évet, de újabb bűntett esetén kattanhat a bilincs.