Megszólalt a Borsnak az Olaszországban halálra szúrt kétéves kisfiú édesapja.

Egy állatot szoktak így megölni” – zokogta az apa a Borsnak. „Még egy képet is küldött a saját 22 éves fiának! Ez a nő nem normális” – mondta a férfi, aki azt is hozzátette, hogy Katalin hosszú ideje igyekezett pokollá tenni az ő és rokonai életét.

Mindenkit feljelentgetett a környezetemben, engem pedig verbális erőszakkal és pedofilvádakkal illetett. Úgy vélem, ez az ő fantazmagóriáinak köszönhető. Korábban pornószínésznőként dolgozott Olaszországban, és minden egyébbel, ami az éjszakai élettel jár” – mondta Norbert, aki azt tervezi, hogy a kisfiát hazahozza Olaszországból, hogy magyar földben temethesse el.

„Nem voltunk Katalinnal házasok, csak együtt éltünk. Azt mondta, hogy menopauza van nála, ehhez képest két hónap után közölte, hogy gyermeket vár. Amíg terhes volt, többször láttam, hogy a hasát ütögette, dohányzott és szteroidtartalmú tablettákat szedett” – sorolta az apa, aki három héttel ezelőtt, a bíróságon látta utoljára élve a kis Alexet.

„Távoltartási végzést kért ellenem, de azt nem ítélték meg. A folyamatos kapcsolattartást viszont akadályozta. Még vidékre is leköltözött. A pandémia ideje alatt három hónapig nem találkozhattam a fiammal” – csuklott el az édesapa hangja.

„Nem tudom, mit tehettem volna, de ami történt, azt nem lett volna szabad hagyni. Pokollá tette az életünket. A munkahelyemre is írt lejárató levelet. Szép életünk lehetett volna Alexszel, még a lakóhelyemen is elintéztem, hogy felvegyék egy kiváló bölcsődébe. A kisfiam koraszülött volt, tehát fejlesztésre volt szüksége” – árulta el Norbert.