RETRO RÁDIÓ

Luxustól a hajléktalanságig: így tette tönkre saját életét a lottómilliárdos





Hajléktalan lett és lopott autókkal üzérkedett a Nemzeti Lottó jackpotjának korábbi nyertese, Lee Ryan, aki több mint 2 milliárd forintnak megegyező összeget nyert a szerencsejátékon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.23.
elátkozott lottónyeremény

A „Lotto Lag”-ként híressé vált Lee Ryan egyike volt az első Nemzeti Lottó jackpot-nyerteseinek. Az 1995-ben nyert hatalmas összegből 10 évig élt meglehetősen nagy lábon. A pénzből vásárolt egy 40 hektáros telket, a rajta lévő, több mint 430 millió forintot érő kastéllyal, televásárolta garázsát luxusautókkal, de vett még egy helikoptert is. Azonban a sok sikertelen üzleti vállalkozása miatt szépen lassan elúszott hatalmas vagyona, és végül az utcán kötött ki, ahol két évig élt hajléktalanként- írja a Daily Star.

„Elátkozott volt ez a pénz, kár volt arra kérnem Istent, hogy tegyen multimilliomossá. A cellatársam figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mit kívánok”- nyilatkozta Lee keserűen visszaemlékezve azokra az időkre.

Lee mindössze 17 héttel a Nemzeti Lottó beindulása után nyerte hatalmas vagyonát. Akkoriban egy leicesteri bérlakásban élt barátnőjével, Karen Taylorral, és akkoriban zajlott a pere is, lopott autók adásvétele miatt. Mindössze hat hónappal azután, hogy megnyerte a jackpotot, 18 hónap börtönbüntetésre ítélték. Így Lee lett az első brit lottómilliomos, aki börtönbe került, és a büntetéséből kilenc hónapot le is töltött.

Miután kiszabadult, feleségül vette barátnőjét, Karent, és nyereményéből vett egy házat, és varázslatos autógyűjteményre is szert tett. Vett egy Bentley-t, egy Ferrarit, egy Porschét és egy BMW-t, mindezt természetesen személyre szabott rendszámmal: LEE 1, LEE 2, LEE 3 és LEE 4. Majd vásárolt még két Ducati superbike-ot, egy 55 milliót érő repülőt és egy 100 milliós Bell JetRanger helikoptert.

Ezután azonban megváltoztak a dolgok. Elvált Karentől, majd egy sor katasztrofális üzleti vállalkozásba fogott, ami rendesen hazavágta bankszámláját. Ráadásul még házvezetőnője is lopott tőle 17 millió forintot, egy gyújtogató pedig Ferrariját égette porrá. Lee ezt követően kénytelen volt biztonsági őrt fogadni, miután kiderült, hogy az egyik gyerekét el akarták rabolni. Végül Lee Londonba költözött. Itt találkozott a 25 éves diáklánnyal, Jyldyz Djangarachevával, akivel Kirgizisztánba költözött, és megpróbálta a maradék pénzét jól jövedelmező ingatlanokba fektetni. De végül ez sem jött össze. Tönkrement, köszönhetően a gátlástalan üzleti partnereinek és a kirgiz forradalomnak.

Teljesen lenullázva tért haza Londonba, ahol két évig élt hajléktalanként, majd sikerült többedmagával megszereznie egy kis lakást, amin korábbi hajléktalantársaival osztozott. Itt húzta meg magát, amíg sikerült újra talpra állnia. Manapság Lee operatőrként dolgozik, még mindig bérli dél-londoni lakását, és időnként vendégül lát otthonában rászoruló hajléktalanokat.

 





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás