Az édesapa éppen olyan fontos a gyermek életében, mint az édesanya – erre hívja fel a figyelmet a június harmadik vasárnapján megtartott Apák napja, ami idén június 20-ára esik. Ezzel az ünneppel világszerte az édesapák szerepének jelentőségére hívják fel a figyelmet. Jó, ha ilyenkor a családban is felköszöntik az édesapákat, kedves meglepetéssel készülnek a gyerekek, hogy a családokban is megkülönböztetett figyelmet kapjon az édesapa szerepe.

A Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (FICSAK) és a Zöld Követ Egyesület ez alkalomból játékot hirdetett, és egy közös rendezvénnyel készül az édesapák ünneplésére.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy a járványhelyzet ellenére is lehetőségünk van az Apák napjának megünneplésére, amit idén a Zöld Követ Egyesülettel közösen rendezünk” – tájékoztatta lapunkat Király Nóra, a két egyesület alapítója. – „A FICSAK Facebook-oldalán meghirdettünk egy játékot, és azt kértük a családoktól, hogy mutassanak meg egy-egy boldog apa–gyermek pillanatot az életükből. A kezdeményezésnek nagyon nagy sikere van, rengeteg csodálatos képet kaptunk. A beküldők közül sorsoljuk ki azt a tíz családot, akik részt vesznek majd az apák napi eseményen. Idei programunkat a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében szervezzük meg.”

A programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatója színesíti, a gyerekek pedig interaktív játékokon vehetnek részt.

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia elnöke is részt vesz a programon.

„A FICSAK-kal egyformán gondolkodunk a családi életről” – mondta. – „Úgy véljük, meg kell erősíteni a családokat. »Adjunk bele több apait«, ahogy mondani szoktuk! Hiszünk benne, hogy a férfiak és a nők egyelőek, az apaság ugyanolyan fontos, mint az anyaság. Hiszen az édesanyák sem tudják megvalósítani önmagukat, ha nincs mellettük egy aktív apa. Tapasztalatai szerint a gyermek érkezése megpróbáltatás a házasság számára, és csökkenti annak az esélyét, hogy további gyermekek szülessenek a családban, ha az édesapa nem veszi ki eléggé a részét a család életéből, ha az édesanya úgy érzi, magára maradt a számára is újdonságot jelentő feladatokkal. Ezen segíthetne többek között, ha a jelenlegi 5 nap helyett hosszabb ideig maradhatnának otthon a kis jövevény érkezése után.”

„Ebből a család és a munkahelyek is profitálnának” – vélekedik Léder László. – „A döntéshozókkal már elindult egy párbeszéd ennek érdekében. A másik nagy gond, hogy sok helyen nincs jelen az apa a családban, mert vagy elváltak a szülők vagy lelkileg van távol az apa, túl sokat dolgozik. Megváltoztak a szülői szerepek és ez konfliktusokhoz, sok esetben a család széthullásához is vezethet. Válás után sok esetben távol kerül az apa a gyermekeitől, akarata és szeretete ellenére. Az a cél, hogy ha a szülők szét is válnak, ne legyen háború a gyerek feje fölött.”

Az Apa Akadémia kurzusain igyekeznek felkészíteni a párokat a szülői szerepre, megerősíteni abban, hogy apaként és anyaként is önmaguk maradhassanak, és ebben segítsék egymást.

A FICSAK játéka itt!