Egy régészcsoport két újabb, jó állapotban megmaradt holttestet talált Pompeii romjai között. A vizsgálatok szerint mindkét áldozat férfi lehetett, egy vagyonos férfi és a rabszolgája, akik Krisztus után 79-ben halhattak meg a Vezúv vulkán kitörésekor – írja a Metro.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Essence Of Rome (@essenceofrome) által megosztott bejegyzés

A tudósok szerint a két férfi, akiknek a maradványait egymás mellett találták meg, még el tudott menekülni az első lávahullám és hamutenger útjából, a halálukat a kitörést követő napon bekövetkező robbanás okozta. Az így felszabaduló hamu és törmelék sokakat megölt a városban. A holttesteket egy egykori villa feltárása során találták meg. A régészek elmondása szerint Pompeii holttestei úgy maradtak meg, mintha szobrok lennének.

A vizsgálatok alapján a gyapjútunikás rabszolga 18-25 év közötti férfi lehetett, míg gazdája egy erős csontozatú 30-40 éves férfi volt, és a villa folyosóján temette be őket két méteres magasságban a vulkáni hamu.