
"Családi portré" - Sydney van den Bosch megmutatta, máris négyen vannak!
Egy igazán boldog család az övék!
Szülése óta még csak néhányszor állt kamera elé Rácz-Gyuricza Dóri, de máris szárnyra kelt egy rosszindulatú pletyka.
Már több mint egy hónapja született Kamilla, Rácz Jenő és felesége, Dóri közös gyermeke. Dóri azóta már szülés utáni alakját is megmutatta közösségi oldalán.
A minap kérdezz-feleleket tartott Instagram-oldalán a fiatal édesanya, aki azt is elmondta, hogy nem érez csalódottságot, amiért eredeti tervei ellenére császármetszéssel hozta világra kislányát.
„Ennek így kellett történnie! Amikor megtudtam, hogy császár lesz, akkor csak az volt a fontos, hogy Kamilla jól legyen”– tette hozzá a kismama.
Dóri azt is elmondta, hogy egyáltalán nem könnyű megszoknia teste szülés utáni állapotát, sőt, minden nap megküzd a dologgal.
„Kilenc hónapon keresztül a testem egyre csak növekedett és egy emberi lényt készített éppen, úgyhogy ez nem megy egyről a kettőre. Erre magamat is sokszor emlékeztetni kell” – magyarázta az édesanya, aki később egy újabb, meglepő videóval jelentkezett Instagram-oldalán, miszerint furcsa pletyka kelt szárnyra.
„Jött egy pár komment a legújabb képem alá, hogy azért vagyok ilyen jó formában, mert egy plasztikai műtét során eltávolíttattam a hasamat. Igen… két szoptatás között levágattam”– mondta hatalmas iróniával a csodaszép kismama.
Borítókép: Instagram
Egy igazán boldog család az övék!
Egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga!
Meg akarja óvni gyermekeit a nyilvánosság figyelmétől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.